Túlzás lenne azt mondani, hogy a bírák példás ítéletekkel sújtják az illegális bevándorlókat szállító embercsempészeket

Az utóbbi időben egyre több az ilyen ügy.

Hirdetés

Nem igazán jelenthető ki, hogy csúnyán megüti a bokáját az, aki manapság embercsempészésre adja a fejét a szerb-román határszakasz közelében: a beszámolók szerint a bírák meglehetősen enyhe ítéletekkel büntetik őket.

Temes megyében csak idén eddig 46 embercsempészési ügyben emeltek vádat az ügyészek, ezek azonban rendszerint gyorsított eljárás után jóformán csak jelképesnek nevezhető ítéletekkel végződnek.

Az embercsempészeket általában

két vagy három év felfüggesztett szabadságvesztésre és néhány ezer lejes bírság kifizetésére ítélik.

Az ügyészek ugyan rendszerint a legnagyobb kiróható büntetést, hét év letöltendő szabadságvesztést és a bűncselekmény elkövetése során használt autó elkobzását kérik, a bírák ezt általában elutasítják, mondván, hogy a vagyontárgyak értéke aránytalan az elkövetett bűncselekmény súlyosságához képest.

Az embercsempészeten ért vádlottak pedig már tisztában vannak mindezzel: elismerik a bűnösségüket, gyorsított eljárást kérnek, azt mondják, megbánták a tettüket, és sohasem ismétlik meg, mivel tudják, hogy ezzel nagy eséllyel elkerülik a börtönt, és jóval kisebb bírságot fizetnek, mint amennyit a migránsok csempészésében nyújtott segítséggel nyernek.

Ezt igazolja három indiai illegális bevándorló esete is, akik Szerbián és Románián keresztül Olaszországba szerettek volna eljutni, de szeptember 9-én Nagyszentmiklós közelében elfogták őket, amikor éppen egy temesvári sofőr vezette Uberben utaztak.

A három férfi 13 ezer eurót fizetett az embercsempészeknek,

és augusztus elején indultak el Európába. 21 nap után érkeztek meg Belgrádba, ahol 20 napot töltöttek egy panzióban.

Szeptember 8-án busszal utaztak Nagykikindára, ahol egy pakisztáni embercsempésszel kellett találkozniuk.

A buszról leszállva taxival utaztak a román határ közelébe, majd 9-én hajnalban átszöktek a határon, és elindultak Temesvár irányába a mezőkön, napraforgó- és kukoricaföldeken keresztül.

Hirdetés

Több órányi gyaloglás után elértek egy úthoz, ahol a beígért fuvarra vártak. Délutánra meg is érkezett az Uber, amelynek egy temesvári címre kellett volna szállítania őket, de egy óra múlva egy közúti ellenőrzés során lebuktak, és előállították őket a határrendészet székhelyére.

Az Uber sofőrje elismerte, hogy egy románul rosszul beszélő személy kereste meg, és

150 eurót ajánlott minden egyes személyért, akit elvisz a megadott címre.

A helyszínt, ahol fel kellett vennie őket, úgy találta meg, hogy elküldték neki a GPS-koordinátáit.

A temesvári férfi természetesen tudta, hogy embercsempészésben segédkezik, hiszen elhanyagolt külsejű, ázsiai férfiak vártak rá, akik ráadásul az útmenti bozótban bujkáltak.

A férfit 24 órára őrizetbe vették, majd embercsempészés miatt emeltek vádat ellene. December 14-én aztán két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, emellett elkobozták a Samsung Galaxy A51 típusú mobiltelefonját, valamint ezer lej készpénzt, ami 2019-es gyártású Dacia Sandero autója értékének egy részét képezi.

Ezzel biztos mindenkit elrettentettek attól, hogy kövessék a példáját.

Hirdetés