// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Tudja, hogy miért nem pusztán egyéni döntés kérdése az oltakozás? A válasz egy szám

// HIRDETÉS

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a delta variáns sokkal fertőzőbb, mint az eredeti koronavírus. De azt nem hittük volna, hogy ennyivel.

Hogy mennyivel fertőzőbb az indiai eredetű delta vírusvariáns – amely már Romániában is dominánssá vált – az eredeti koronavírusnál?

Körülbelül 1500-szor.

Míg ugyanis a korábbi vírus esetében egyetlen fertőzöttől kiindulva mintegy 2 hónap alatt körülbelül 256 új esetet generált a járvány, addig a delta variáns esetében ez a szám már 390 000. Igen jól olvasta: egyetlen fertőzött 390 ezer új megbetegedést okozhat a deltás járványlavinában, és mindehhez csupán 2 hónapra van szükség. Mármint egy olyan társadalomban, ahol az oltottsági arány nevetségesen alacsony, a járvány megelőzését célzó járványszabályokra meg ügyet sem vetnek az emberek –

vagyis például Romániában.

Mindezt Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora mondta el kedden a sajtónak.

Ez pedig megmagyarázza azt is, miért emelkednek ilyen rohamosan a járványszámok a 4. hullámban, hiszen míg a múlt héten 3000 alatt volt például a napi esetszám, addig kedden már majdnem 4000 új fertőzöttet regisztráltak. Ebből tisztán látszik, hogy Gheorghiță korábbi figyelmeztetése is bejött: a járványszámok exponenciálisan növekednek – csak éppen gyorsabban, mint azt a szakemberek korábban várták volna.

Az a 390 ezres szám pedig azt is megmutatja, hogy az oltásellenesek gyakorta hangoztatott érve – miszerint a saját egészségükről nekik maguknak kell dönteniük, és ehhez márpedig senkinek semmi köze – nem éppen helytálló.

Egy járvány ugyanis mindig közösségi ügy,

úgyhogy érdemes lenne mégis megfontolni azt az oltást – mégpedig mindannyiunk érdekében.

Ellenkező esetben megint zsúfolásig telnek a kórházak, az illetékesek pedig – jobb lehetőségük nem lévén – megint a teljes társadalmat sanyargató megszorításokkal válaszolnak a kialakult helyzetre.

Akkor pedig lehet majd fanyalogni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.