Tekintélyes mennyiségű jármű áll a minisztériumok és a kormányfőtitkárság rendelkezésére.
Nem szűkmarkúak önmagukkal szemben a központi kormányszervek, ha az apparátus utaztatásáról van szó: mint kiderült, a különböző minisztériumok és a kormányfőtitkárság összesen legalább 700 autóval rendelkezik.
Amelyeket természetesen közpénzből szereztek be, és abból is működtetnek.
Az Economedia.ro minden minisztériumnál külön érdeklődött arról, hány autójuk és hány sofőrjük van, illetve mennyit költenek rájuk évente.
Bár a tárcák többsége – ha ímmel-ámmal is – válaszolt, volt olyan is, amely nem volt hajlandó – a belügy szerint például ez bizalmas információ, vagyis nem tartozik a nyilvánosságra.
Emellett a védelmi, a pénzügyi, a környezetvédelmi és a sportminisztérium sem válaszolt a rendelkezésre álló 30 napos határidőn belül.
De azért a többi tárca válaszából is képet lehet alkotni a helyzetről.
A választ adó 15 minisztérium és a kormányfőtitkárság
amelyek üzemeltetése természetesen rengeteg pénzbe kerül.
A legtöbb, 100 autója a mezőgazdasági tárcának van, az idegenforgalminak 68, a közlekedésinek 46, az oktatásinak 29, a családügyinek 10, a művelődésinek 11, az energiaügyinek 36, a munkaügyinek 17, a digitalizálásért felelősnek 30, az igazságügyinek 19, a külügyinek 39, az egészségügyinek 14, a gazdaságinak 57, a fejlesztésinek 59, az európai projektekért felelősnek 62, a kormányfőtitkárságnak pedig 74.
A legtöbb autóval rendelkező mezőgazdasági tárcánál havi 40 000 lejt költenek üzemanyagra, a karbantartás pedig évi 240 000 lejbe kerül.
Az idegenforgalmi tárca évi 860 000 lejt költ a gépjárműparkra, míg az oktatási csak üzemanyagokra 400 000-et költhet el.
A közlekedési tárca 774 000 lejből működteti a gépjárműparkot, míg a kormányfőtitkárság havonta csak üzemanyagra 105 000 lejt költ, a gépjárműpark működtetésére és a sofőrök bérezésére pedig idén összesen mintegy 15 millió áll a rendelkezésére.
Az összesítésből kiderül: csak a választ adó minisztériumokban legalább 21 millió lejt költenek évente összesen a gépjárműparkra.
És ez csak a Bukarestben használt autókra vonatkozik, a kormánynak alárendelt vidéki hatóságok által használtakra nem.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.