Tessék nézni, milyen szépen hajtja a rendőr a mackónyájat! (VIDEÓval)

És akkor persze, hogy eszünkbe jut József Attila idevágó verse. Meg az is, hogy lám, nem is annyira fikció.

Hirdetés

Szokták mondani, hogy jé, hát ez olyan, mint a filmekben. Jelen esetben inkább azzal a felkiáltással lehetne élni, hogy: Olyan ez, mint a versekben!

Mert tessék csak nézni:

És akkor nézzük József Attila Altató című versének vonatkozó sorait:

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. –
Aludj el szépen, kis Balázs.

Hát nem pont olyan az a rendőrkocsi, benne a rendőrökkel, mintha vadakat terelő juhászok lennének? De!

Hirdetés

Az esetet egyébként az egyik legnépszerűbb hegyvidéki üdülőhelyen, Bușteni-ben kapta lencsevégre egy helybeli polgár szerdán délelőtt. Tehát fényes nappal. A mackómama és három bocsa érthető módon zaklatott volt, hiszen feltehetően élelemhez se jutott, rá is szálltak a zsaruk, sőt, a környék összes kutyája (beleértve egy bizonyos Rexet is) beszállt a terelésbe. De hát, ahogy mondani szokás, nincs juhász eb nélkül.

Ami még a videón figyelemre méltó: egy adott pillanatban feltűnik az utcán egy gyalogos. Aki az irány alapján biztos látta a medvehelyzetet korábban is. És mégis szembemegy az űzött nagyvaddal. Hiába kiáltja a rendőr érces hangon az autó megafonjába: Maradjanak a házban! Menjenek vissza az udvarra! Hej, ilyen ez a homo sapiens…

Hirdetés