Találós kérdés: Törököt akar fogni a hajdúvárosban Dan Tanasă – mi az?

Újabb perrel fenyegetőzik az ország hivatalos nyelvének nagy védelmezője, ám most nem a megszokott terepén.

Hirdetés

Talán ön is ismeri a magyar feliratok, illetve székely zászlók ősellenségét, Dan Tanasă, vagy művésznevén Dan Tanasă „Ilegal” urat.

Ő általában a Székelyföldön keveri a rejtegetnivalóját, a székely szelekkel zordan szembemenve harcolva az ország egyetlen igazi hivatalos nyelvének (román) védelméért, valamint azért, hogy ebben az országban mindenki legyen román, lehetőleg a turisták is arra kis időre, és szigorúan rámutatva mindenre, ami ebben az országban nem román, hogy ez bizony illegális.

Nos, Tanasă úr most a jelek szerint kiszálláson van (biztos turnézik), mert a legújabb Facebook-bejegyzése tanúsága szerint most éppen a Bihar megyei hajdúváros, Nagyszalonta polgármesterébe, Török Lászlóba (hajdú is, török is, mi lesz itt…) kötött bele, amiért a város jelzőlámpáira két nyelven, magyarul és románul is ki van írva, hogy meg kell nyomni a gombot, ahhoz, hogy a lámpa zöldre váltson. Ráadásul a magyar felirat van fölül.

„Ez illegális” – gondolta magában Tanasă úr, és azzal a lendülettel perrel fenyegette meg az RMDSZ-es (istenkém!) polgármestert, hogy végre megtanítsa neki, mi az ország egyetlen hivatalos nyelve (nem a török!).

Hirdetés

Azt is írta, hogy ha a bihar megyei prefektus egy igazi méltóság lenne, nem holmi szolgalélek, akkor ő lépett volna, és nem neki, Dan Tanasă „Ilegal” úrnak kellene a több századik perét indítania.

Nesze neked, multikulti…

Hirdetés