2015. április 17. 07:46
MÓZES EDITH — Eszébe sem jutottak – amint a többi kezdeményezőnek sem – azok a nyugdíjasok, akik pár száz lejből tengetik az életüket, amint az sem, hogy az ország lakosságának nyolcvan százaléka él szegénységben vagy mélyszegénységben.
2014. november 28. 08:33
MÓZES EDITH — Köztudott, hogy szeretett képviselőink évente több mint 40 millió eurónkba kerülnek. Amint az is, hogy Románia az Európai Unió második legszegényebb országa.
2014. október 22. 13:33
Ha már felduzzasztották a parlamentet, korrupciós üggyel gyanúsított honatyából is jóval több van. És még csak a mandátum félidejében járunk.
2014. június 10. 06:38
MÓZES EDITH — Valójában soha nem ment szenzációszámba, ha nem szavazták meg egy-egy képviselő elleni bűnügyi eljárás beindítását, de mostanában teljesen nyíltan, a pórnép szemébe röhögve mentik egymás bőrét.
2014. április 18. 16:12
6200 euró még képviselők között is szép összeg: ennyi a havi fizetés az Európai Parlamentben.