Szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy kesztyűs kézzel szolgálják fel ezentúl a napi menüt

Megunták a vendéglátósok, hogy a kormánytól várják a csodát, saját javaslattal rukkoltak elő. Május 16-tól szeretnének nyitni, és konkrét elképzeléseik vannak arról, hogyan lehetne ezt észszerűen csinálni.

Hirdetés

Nyilvánvaló, hogy a szállodai, étterem és vendéglátó-ágazat (ezt így szokás rövidíteni: HoReCa) az egyik, amelyiket a legsúlyosabban érint a koronavírus-járvány. A turisták hiánya mellett azzal is szembesülniük kellett, hogy a kormány nem siet semmilyen elképzeléssel a támogatásukra, ezért saját javaslatokkal álltak elő arra vonatkozóan, mikét lehetne újra beindítani az ágazatot, ezeket pedig el is küldték az illetékes minisztériumnak.

A #redeschidemrestaurante (magyarul: újranyitjuk az éttermeket) hashtaggel nyilvánosságra hozott dokumentum szerint első körben a teraszok nyithatnának ki, az asztalok minimum két méterre egymástól lehetnének, és egy időben legfeljebb 200 klienst szolgálnának ki. Egy asztalnál maximum 8 személy ülhetne. A pincérek számára kötelező lenne a kesztyű és egészségügyi maszk viselése, és a műszak kezdetekor lemérnék a testhőmérsékletüket is. Mindegyik étterembe kézfertőtlenítőt helyeznének el, miközben az asztalok, székek fertőtlenítésére is kiemelten odafigyelnének. Sőt, a menük lapjai közé elhelyeznének egy tájékoztatót is arra vonatkozóan, hogy milyen biztonsági intézkedéseket tartsanak be a vendégek.

A beltéri helyiségek elsősorban az elvitelre készült megrendelések lebonyolítására szolgálnának, a vendégek itt is legalább másfél méteres távolságra helyezkednének el. Mindez május 16-tól lépne érvénybe.
Második lépésként, júniusban enyhítenének a szigorításokon, a vendéglátó helyek 50 százalékos kapacitással működhetnének, majd fokozatosan térne vissza minden a normális kerékvágásba. Amennyiben mindez nem válik be, illetve ha valamelyik vendéglátóipari hely nem tartaná be a szabályokat, akkor a hatóságok élhetnek a bezáratás lehetőségével.

Hirdetés