// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Sorra látogatják Romániát a moldovai politikusok, egy-egy szuri erejéig

// HIRDETÉS

A Pruton túli országban hiánycikk az oltás. Is. De megoldják.

Igencsak népszerű célponttá vált egyes moldovai politikusok körében Románia a koronavírus-járvány nyomán.

Igaz, nem az ország természeti szépségeit megcsodálni jönnek, hanem oltakozni.

A Pruton túli országban ugyanis még az EU-tagállamoknál is kevesebb a vakcina, alapvetően csupán könyöradományként kaptak egy-egy szállítmányt a soft powert és a befolyást ezen az úton építeni akaró Romániától, az EU-tól, az Egyesült Államoktól és az Egészségügyi Világszervezet Covax elnevezésű programján keresztül.

Ráadásul ott jóval később kezdődött az oltási kampány, amelynek első szakaszában ott is az orvosokat oltják.

Mivel azonban számos moldovai román állampolgársággal is rendelkezik – köztük a politikusok is -, kihasználják, hogy ebbéli minőségükben oltáshoz juthatnak.

Így aztán sokan járnak át a szomszédos román megyékbe fölvenni az oltást.

Így tett Monica Babuc, a Demokrata Párt képviselője is, aki Jászvásáron kapta meg a vakcinát a férjével együtt.

Nem tudni, hogy az élmény vagy az oltás hatására, de pátoszrohamot kapott, az eseményről ugyanis úgy számolt be, hogy mindez „a nagy és dicsőséges román nép” jóvoltából történhetett meg.

Ugyanott oltatta be magát Iurie Reniță, Moldova volt bukaresti nagykövete, jelenleg a DA Platform képviselője, valamint Andrian Candu, a moldovai parlament colt elnöke is, aki minden honfitársát arra buzdította, hogy regisztráljon oltásra Romániában.

Hogy romániai lakcím nélkül hogyan lehet regisztrálni, ez jó kérdés, bár előfordulhat, hogy van is romániai lakcímük. Még azon sem csodálkoznánk, ha hivatalosan a fél chișinăui parlament ugyanabban a másfél szobás jászvásári panellakásban lakna – legalábbis volt már rá példa, hogy román állampolgárságú moldovaiak százai jelentkeztek be ugyanarra a romániai címre.

Egyébként a jelek szerint bőven jut nekik oltás, mivel a Romániában élő román állampolgárok egyelőre mérsékelt érdeklődést tanúsítanak az oltakozás iránt.

Legalábbis ez derül ki a Vaccin.live összesítése szerint, amelyben az tekinthető meg, hogy mely megyében mekkora az oltásra regisztráltak aránya a megye lakosságához mérten.

Az listán, amelynek összeállításakor azt nem vették figyelembe, hogy hányan kapták már meg az oltást, Erdély az éllovas a régiók között, a megyék rangsorában pedig Kolozs megye áll az élen 7,96 százalékos aránnyal, a második a Bukarestet körülölelő Ilfov megye 6,81 százalékkal, míg a dobogó harmadik foka a 4,91 százalékos Maros megyének jutott.

A többi, jelentős számú magyar lakta erdélyi és partiumi megye viszont nem nagyon tolong.

A középmezőnyben ott van Szatmár (3,38) és Hargita (3), de Bihar (2,42) és Kovászna (2,09) már a kullogók között kapott helyet.

És akkor az egyik legfertőzöttebbnek számító Temes megyéről még nem is beszéltünk, amely nagyon-nagyon a sor végén kullog, akárcsak az utolsó előtti Arad megye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.