Sokba került a sietség: egy miniszter három hónapig nem vezethet gyorshajtás miatt

Jogerőssé vált a jogosítványa felfüggesztése. Ráadásul már másodszor.

Hirdetés

Miniszteri tisztség ide vagy oda, Marius Budăi, a munkaügyi tárca vezetője most egy ideig akkor is arra kényszerül, hogy sofőrre bízza a szolgálati autója vezetését, ha ő maga szeretne volánhoz ülni.

Jogerőssé vált ugyanis, hogy három hónapra bevonják a jogosítványát gyorshajtás miatt.

Az akkor még csak a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselőjeként tevékenykedő Budăit még február 22-én bírságolták meg, miután 121 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozott egy Vrancea megyei település belterületén.

Ekkor született döntés a jogosítványa bevonásáról is.

A politikus azonban fellebbezett a hatósági döntés ellen, és júniusban alapfokon elutasították a fellebbezését.

Hirdetés

Ő azonban ezt is megfellebbezte, most azonban a vranceai törvényszék jogerősen is megerősítette, hogy jogos volt a bírság és a jogosítvány bevonása.

Budăi így most egy ideig csak a miniszteri tisztségben élheti ki vezetői képességeit.

Az ügyben egyébként az a legszórakoztatóbb, hogy a miniszter visszaeső: 2019-ben ugyancsak gyorshajtás miatt kellett ideiglenesen búcsút vennie a jogsijától.

Hirdetés