Ilyen lesz az iskola a koronavírus árnyékában.
Jókora bizonytalanság – mondhatjuk azt is, hogy káosz – közepette kezdődik hétfőn a tanév a koronavírus-járvány miatt: számos iskolában a diákok nem lehetnek jelen a tanórákon, vagy csak a diákok egy része ülhet vissza az iskolapadba, és az online oktatáshoz szükséges táblagépek sorsáról sem lehet még semmit sem tudni.
Annyi egyelőre bizonyos, hogy tizenegy olyan megye van, amelyekben nincs vörös zónába tartozó, vagyis olyan iskola, ahol csakis online zajlik majd az oktatás, ráadásul ezek többsége erdélyi vagy partiumi.
Hargita, Krassó-Szörény, Hunyad, Ialomiţa, Bihar, Vâlcea, Tulcea, Botoşani, Beszterce-Naszód, Kovászna és Vaslui megyéről van szó.
Monica Anisie oktatási miniszter vasárnap elmondta, 12 423 tanintézmény zöld forgatókönyv, 4915 egység sárga és 263 egység piros forgatókönyv szerint kezdi hétfőn a tanévet.
Mint ismert, a zöld jelenléti, a sárga vegyes, a vörös pedig kizárólag online oktatást jelent.
Már ahol egyáltalán munkába tudnak állni a tanárok: a miniszter szerint országszerte 106 pedagógust ápolnak kórházban koronavírus-fertőzéssel, 91 pedig betegszabadságon van.
Emellett 293 karanténban tölti a tanévnyitót, de jelezte, hogy online szeretne oktatni.
147 olyan pedagógus is van, aki a nyugdíjazását kérte.
A miniszter elmondta: ha egy diák rosszul érzi magát tanítás közben, a pedagógusnak értesítenie kell az iskolaorvost, vagy azt a személyt, akit a tisztiorvosi szolgálattal való kapcsolattartásért bíztak meg, a gyereket pedig elkülönítő helyiségbe viszik. Ha egy osztályban egy koronavírusos diák van, akkor csak az adott osztályban függesztik fel a tanítást, de ha három osztályban is felüti a fejét a vírus, az egész iskolában leállítják a jelenléti tanítást, és a vörös forgatókönyv lép életbe.
Persze nem Romániáról lenne szó, ha egyébként a szükséges eszközökkel minden rendben lenne: a nyolcadikosok román nyelv és irodalom tankönyvének leszállításáról szóló szerződést csak ezen a héten írja alá a miniszter – legalábbis a remények szerint.
Anisie azt is elárulta, egyelőre nem tudja, mikor szállítják le a táblagépeket az iskolákba az online oktatás zavartalanságának biztosítására, várhatóan a hétfői nap folyamán veszi fel a kapcsolatot az érintett céggel.
Amúgy a szükséges 250 ezerből az államnak csupán 80 ezer táblagépre van pénze.
Ludovic Orban miniszterelnök mindezek után azzal biztatja a szülőket, hogy a tanév elkezdése szükséges, a gyerekek pedig az iskolában nagyobb biztonságban lesznek, mintha máshol csatangolnának szabadon.
Ilyen körülmények között csak kitartást és sok-sok türelmet lehet kívánni a diákoknak, a tanároknak és a szülőknek is.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.