Az oktatási tárca összesítette az előző heti „termés” adatait.
FRISSÍTÉS
Közben az oktatási miniszter azt is kibökte, mi lehet az oka annak, hogy ilyen kevés fertőzött diák van az iskolákban: alig tesztelik őket. Az iskolák rendelkezésére 1 850 000 antigén gyorsteszt áll, ebből ugyanakkor a jelenléti oktatás csaknem másfél hónapja alatt mindösszesen 19 ezret használtak fel, a szülők ugyanis az esetek zömében nem egyeznek bele a tesztelésbe. Az ok egyszerű: a mintavétel sokak szerint invazív, hiszen az orrból vagy garatból vett kenet kell hozzá. Az oktatási miniszter így újra elmondta, amit korábban már többször említett: non-invazív gyorstesztekre lenne szükség a meglévők helyett, például olyanokra, amelyek nyálból is képesek kimutatni, hogy valakit megfertőzött-e a korona, erről már többször beszélt az egészségügyi miniszterrel is. Szóval megint megvettünk egy rakás valamit, ami nem jó, úgyhogy másmilyen valamit kell vennünk helyette. Ismerős? Különben Andreea Moldovan oktatásügyi államtitkár már hétfőn megkongatta a vészharangot: ő is felhívta a figyelmet arra, hogy az előírásokkal ellentétben alig tesztelnek az iskolákban, így a vírus kedvére terjedhet, mire egy-egy esetben rájönnek, hogy baj van.
Felemás adatokat produkált a koronavírus-fertőzések száma az ország iskoláiban az elmúlt héten: miközben a diákok körében több fertőzöttet találtak, mint az előző héten, a pedagógusok körében valamelyest csökkent az új fertőzöttek száma.
Az oktatási tárca hétfőn este tette közzé a heti mérleget, amely szerint március 15. és 22. között 211 diák szervezetében mutatták ki a koronavírust – ez napi 26 fős átlagot jelent, míg a pedagógusok között 279 fertőzöttet találtak, ami napi átlag 35 esetet jelent.
Mindezek nyomán 304 osztályban vagy csoportban kellett felfüggeszteni a jelenléti oktatást.
Az előző héten 181 diák és 321 pedagógus szervezetében mutatták ki a kórokozót, és 216 osztályban kellett felfüggeszteni a jelenléti oktatást.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter továbbra is azt mondja: az iskola nem veszélyesebb, mint bármely más foglalatosság, ennek megalapozására egy Reuters-felmérést lobogtatott, amely szerint az online oktatásban résztvevő diákok körben nagyobb a fertőzési arány, mint azok körében, akik iskolába járnak.
A tárcavezető következetesen azt vallja, hogy az iskolákban jobban betartják a koronavírus elleni óvintézkedéseket, mint máshol, így az oktatás nem hogy nem betegít meg, hanem épp hogy megtanít arra, hogyan védekezzenek a diákok a fertőzése ellen.
Ez mind szépen hangzik.
Egy dolog viszont továbbra is biztos: a vírus még mindig jelen van, és fertőz.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.