Romániában a vezetői döntések meghozataláért is veszélyességi pótlék jár

Rizikós dolog vezetői pozíciót betölteni, még a memóriát is károsíthatja.

Hirdetés

Mindig is tudtuk, hogy az intézményvezetői tisztség komoly felelősséggel, sőt kockázatokkal jár, de arra bizonyára kevesen gondoltak, hogy például az is veszélyesnek minősülhet, ha valakinek vezetői beosztásban döntéseket kell hoznia.

Pedig a moldovai Bákó megye tisztiorvosi szolgálatánál pontosan ez a helyzet.

A hatóság orvosait megbízták azzal, írják össze, milyen egészségügyi kockázatokkal járhat náluk dolgozni.

Minderre nem csupán tájékoztató jelleggel volt szükség: a kockázati tényezők miatt ugyanis veszélyességi pótlék is jár.

Az egészségügyi igazgatóság illetékeseinek ceruzája pedig igencsak vastagon fogott.

A kockázati tényezők között ugyanis megjelölték azt is, hogy a vezető beosztású illetékesek egészségét a döntéshozatal is veszélyezteti.

Konkrétan azt rögzítették, hogy a fontos döntések meghozatala „neuro-pszichoszenzoriális terhelést” okoz, ami szerintük annyit jelent, hogy

a folyamat károsíthatja az érintettek memóriáját és látását.

Ezért pedig minden érintettnek 12 százalékos veszélyességi pótlék jár.

A legfőbb érintett természetesen maga az intézmény igazgatója, aki a döntéshozatal jelentette kockázatok miatt havi 1200 lejt vasal be pluszban.

Hirdetés

De vannak más komoly kockázati tényezők is.

Például a panaszosok meghallgatását célzó audienciák is ezek közé tartoznak, elvégre

a beteg érintettek vagy hozzátartozóik akár meg is fertőzhetik az egészségügyi igazgatóság illetékeseit.

De nem csupán a személyes találkozók veszélyesek: az írásos panaszok és az egyéb hivatalos dokumentumok is, hiszen a papír is okozhat megbetegedést, különösen, ha régi iratokról van szó, amelyekből apró darabok szakadhatnak le, amelyek belélegezve károsíthatják a dolgozók egészségét.

És persze a számítógéphasználat sem veszélytelen, hiszen az állandó gépelés rongálhatja az ízületeket.

Így aztán a hatóság dolgozói ezek miatt is külön havi pótlékot kapnak.

Természetesen közpénzből.

Hirdetés