Egy részüket pedig adományként ajánljuk fel, a hazai lakosság ugyanis elutasítja a szert.
A Romániában raktáron és parlagon lévő AstraZeneca oltások egy részét adományként elküldjük, másik részét pedig eladjuk a rászoruló országoknak, miután a romániai polgárok egyáltalán nem tülekednek, hogy megkaphassák a szert.
Ez természetesen azért van, mert korábban azzal volt tele a sajtó, hogy a brit–svéd vakcina ritka esetekben vérrögképződési problémákhoz is vezethet, aminek nyomán több európai ország kivette az oltóanyagot az oltási programjából.
Nálunk ugyan forgalomban maradt, és most már gyakorlatilag előjegyzés nélkül is bárki megkaphatja, az emberek mégsem akarják.
Ezt jól mutatják a számok: Románia február óta 2 438 880 dózist kapott az időközben Vaxzevria névre átkeresztelt oltásból, de ebből eddig mindössze 743 956 adagot használtunk el, a többi mintegy 1,7 millió a Cantacuzino Intézet raktárában porosodik.
Az egészségügyi minisztérium már kidolgozta a törvényt a vakcinák eladására vonatkozóan – ezt természetesen profit nélkül teszik majd – ezt várhatóan a következő kormányülésen el is fogadják. A szakik szerint jelentkező lesz bőven, hiszen sok szegényebb ország nagyon rosszul áll az oltás terén, nekik pedig kapóra jönnek az ilyen lehetőségek, hiszen így az EU által kialkudott áron juthatnak oltóanyaghoz.
Valeriu Gheorghiță, az oltási program koordinátora azt is mondta, hogy a vakcinák egy részét mindenképpen adomány formájában juttatjuk el a célorszégokba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) COVAX programján keresztül.
Arra mérget lehet venni, hogy ezen adományokból a Moldovai Köztársaság is részesül majd, hiszen már korábban is küldtünk több szállítmányt is Pruton túli államba.
Ezt a gesztust, és a többi adományozó ország erőfeszítéseit a WHO már meg is köszönte, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra az apróságra, hogy a COVAX programon keresztül eddig mindössze 72 millió vakcinát tudtak eljuttatni 125 rászoruló országnak, ez pedig az érintett populáció alig 1%-ának elég. Egyben felszólították a tehetős országokat, hogy ne csak magukra gondoljanak.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.

Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.