… több mint egymillió hamis eurót, néhány csempészt meg egy pénzgyárat fogott a rendőrség… és a szebeni városháza nem tiltaná be a félkarú rablókat, de van egy csavar a dologban.
A fináncot (hivatalos rövid nevén ANAF) nem igazán szereti az állampolgár. Mert a finánc cseszeget, a finánc azonnal jelentkezik, ha nem adózik az állampolgár, ha viszont vissza kell térítenie valamit, akkor hallgat, mint szar a fűben. Ja, és ha netán valaki nagy hatalmú és korrupt üzletember, netán politikus, akkor az is előfordul, hogy a finánc váratlanul elalszik, mint a tanítványok Dsida Jenő Nagycsütörtök című versében. És akkor lehet adót csalni, csúszópénzt tologatni, mert ha ágyú dörög, akkor se ébred fel a jó finánc.
Szóval, ritkán szoktuk azt mondani: hej, milyen vagány az ANAF! Vagy: hej, ez de remek húzás volt a finánc részéről! Na de most mégis történik valami, amire azt mondhatjuk, bravó, kedves adóhatóság. Az történik, hogy a jó ANAF elindítja online árverési felületét.
Persze, minden abból indul ki, hogy az állampolgárok fütyörésznek a pénzügy szent templomában, esetleg elmulasztják az adózást, sokféle okból kifolyólag. Akkor aztán jön a finánc és elviszi a traktort, a tévét, az ékszert, amit tud. Na, és a különböző okok miatt begyűjtött vagyontárgyakat egy idő után elárverezi a jó finánc. Mert ő nem tud mit kezdeni egy traktorral, a traktor árával viszont igen. Eddig úgy volt, hogy az ANAF által szervezett árverésekre el kellett menni. Oda, ahol az árverés volt. Tudják, ahogy évszázadokon át történtek az ilyen dolgok.
Na de most, kérjük tisztelettel, most a mioritikus fináncok is beléptek Digitália megabitkapuin… és március harmincadikán elindítják az eLicitaţiiANAF nevű oldalt (elicitatii.anaf.ro, de még nem érdemes kattintgatni, nem működik), ahol bárki megnézheti, mi kerül árverésre (a hirdetéses oldalon) és ha megtetszik az a traktor, egy Bugatti Mistral, nyusztbunda, fülbevaló vagy bármi más elkobzott áru, szépen ügyesen licitálhat rá a megfelelő oldalon, miután csinált magának egy fiókot. Nem kell odamenni. Csak a pénzt kell majd odaküldeni, ha az ember sikeresen licitált.
Jó online licitet kívánunk mindenkinek március végétől!
Aránylag ritkán hallunk pénzhamisításról a mioritikus hazában. Ugyanis megfelelő alapanyagok, gépek és szaktudás kell hozzá. Nálunkfelé a pénzt inkább lopni szokták, miután már törvényesen nyomtatásra, majd piacra került és valamilyen zsebben, bankszámlán heverész.
Ezért számít kisebb szenzációnak az a pénzgyár, amelyet Suceava megyében foglaltak le a rendőrök. A sztori a következő: 2025 novemberében három derék román polgár úgy gondolta, jobb lesz nekik, ha nem keresik, hanem csinálják a pénzt. Akkor is, ha az a pénz hamis. Oké, de a hamispénz-csináláshoz érteni kell, ezért behívtak egy derék olasz polgárt is, akinek igen jó neve van a pénzhamisító szakmában.
Utána jöttek a technikai részletek: a papír, festék, gépek, egyéb felszerelések beszerzése, illetve egy biztonságosnak ítélt hely kiválasztása, ahol nyugodtan lehet dolgozni. Egy Suceava megyei, épülőfélben levő ingatlan kiválóan megfelelt a célnak. És beindult a pénzgyár. Az ötlet az volt, hogy majd Bulgáriában elpasszolják a legyártott hamis eurót, ott elkel, mert hát az ország nemrég csatlakozott az Unióhoz, kell az a pénz.
Eddig kicsit olyan az egész, mint egy Rejtő-regény. Igen ám, de a rendőrség szimatot kapott és a banda minden lépését figyelte. Így történt, hogy a minap Szófiában elkapták a derék hamisítók egy részét: az olaszt, két románt, na meg két bolgár helyi erőt. Kábé 1 200 000 hamis euró volt náluk (100 eurós címletekben), na és egy kiló kokain, mintegy mellékesen.
A keddi szent napon a román rendőrség öt hazai helyszínen tartott házkutatást, és persze felszámolták a pénzgyárat is. A nyomozás folyik még, de egy biztos: ezek a jómadarak egy ideig nem nyomtatnak több hamis eurót, se egyebet.
Mi is beszámoltunk arról, hogy az utóbbi időben hadjárat indult a félkarú rablók és egyéb szerencsejátékok ellen, amelyeket a ilyesmire kijelölt játéktermekben lehet űzni. Az ötlet lapvetően nem rossz, hiszen a felmérések szerint másfél-kétmillió közé tehető a rendszeresen játszó honpolgárok száma, a súlyos függők száma pedig 100 – 400 ezer között mozog.
Ebbe a félkarúrabló-lincshangulatba zavart bele, ha úgy tetszik, Szeben városa. Amely a jelek szerint nem kíván beszállni a szerencsejátékok tömeges kivégzésébe. És nem azért, mert Szebenben mindenki félkarú rablózni akar. Hanem azért, mert a város által elvégeztetett saját felmérések eredményei mást mutatnak.
Nézzük a jelenlegi helyzetet: Szebenben 111 szerencsejáték-terem működik, amelyekben kábé 1000 ember dolgozik. Ha minden termet bezárnának, kábé 1000 ember kerülne az utcára, ez az egyik érv a zéró tolerancia ellen.
A másik fontos érv pedig az, hogy ha a lehúzatnák a rolókat a játéktermekben, a játékosok nagy része szépen elkezdene online játszani, a digitális tér pedig sokkal, de sokkal nehezebben ellenőrizhető.
A szebeni polgármesteri hivatal közvitára bocsátott tervezetében többek közt az áll, hogy a korábbi szokásokktól eltérően a játéktermek üzemeltetőinek kétféle működési engedélyt kellene kiváltaniuk minden évben. A klasszikus lottózóknak évi 500, a félkarú rablós és egyéb játékos termeknek pedig 2000 lejt kellene leperkálniuk négyzetméterenként. Tehát ha egy félkarú rablósnak van egy száz négyzetméteres terme, akkor évi 200 000 lejt kell fizetnie a működésért. Ami nem kis összeg.
A polgármesteri hivatal azt mondja, hogy a befolyó összegek felét különböző, játékfüggőknek szóló rehabilitációs programokra lehet majd fordítani, a megfelelő szakintézményekkel együttműködve. Ami nem hülyeség.
A programtervezet azt is tartalmazza, hogy ha egy játékterem bezár, akkor az be is lesz zárva. Vagyis oda újat nem nyithat senki. Új játéktermeket csak Szeben peremén lehet nyitni.
Lássuk, hogyan alakul a mérsékelt viszonyulású tervezet sorsa. És ha ez nem tetszik a városlakóknak, van még kettő: a helyi AUR és USR is villantott egy-egy tervezetet: a AUR mindent be akar tiltatni, az USR a lottózóknak megkegyelmezne.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.
Azt a Daciát, amely már 1999 óta nem a sajátja, hanem a Renault-csoporté, amely egyre inkább külföldi gyártósorokban gondolkodik.
Közzétette a levélszavazatok pártonkénti megoszlását a Nemzeti Választási Iroda: a magyar országgyűlési választáson összesen 256 233 érvényes levélszavazatot adtak le.
Kedden reggel pontban kilenc órakor megérkezett a végrehajtó a nagyváradi premontrei templomhoz, ahol a Fejes Rudolf Anzelm apáttal szolidarizáló hívek fogadták. Ez sem akadályozta meg abban, hogy mise közben, csendőrök kíséretében behatoljon a templomba.
Hatalmas robajjal csapódott be egy tömbház bejáratába egy személyautó szombaton este Csíkszeredában, a Tető utcában. Fotókat kaptunk, amelyek az becsapódás után nem sokkal készültek.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
További híreink: egy felmérés megmutatja, milyen arányban szavaztak az erdélyi magyarok a magyarországi választásokon, a miniszter pedig Amerikában tárgyal a pénzünkre pályázó Pfizer gyógyszergyártóval.

Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.