Úgy tűnik, a „magyarimádó” Ioan-Aurel Pop vezette román akadémiai medve felébredt téli szendergéséből. Közzétett mindenek előtt egy nyilatkozatot, amelyben aggódik amiatt, hogy a Moldovai Köztársaságban be akarják vezetni az akadémia szerint „nem létező” moldovai nyelv kifejezést. Ez kérem, politikai propaganda, így az akadémikusok, mert az nem moldovai, hanem román. Persze, nyelvváltozatok léteznek, de attól még mindegyik román. Mert minden nyelvváltozatot beszélő román ember érti egymást. Na, és ezt akkor jegyezzük meg.

A következő lépésben, ha már így nekidurálták magukat, a derék akadémikusok írtak egy levelet a szerb akadémiának. Melyben többek közt jelzik, hogy a szerbiai román közösség memorandumot küldött Bukarestbe, arra vonatkozóan, hogy a szerbiai románok nehézségekbe ütköznek, ami a román nyelv mindennapi használatát illeti. Ezt spéci el is lehet hinni nekik, sajnos.

Na de az első bekezdés után a hazai akadémikus urak váratlan fordulattal egészen másról kezdenek beszélni. Vagyis nem arról, hogy hahó, szerb kollégák, olyan klassz lenne, ha a szerbiai románok szabadon szabadabban használhatnák az anyanyelvüket a mindennapi élet során. Hanem arról, hogy ejnye, hát miért nevezik a szerbiai románokat vlachoknak, a nyelvüket pedig vlachnak, hiszen ők nem vlachok és nem is beszélnek vlachul. Ők románok és románul beszélnek.

Ezt inkább nem vitatjuk, mert bonyolult. De visszatérnénk ahhoz az akadémiai kijelentéshez, miszerint minden román megérti egymást, függetlenül attól, hogy milyen nyelvváltozatot beszél. Dann Alexe újságíró egyik témába vágó cikkében arról beszél, hogy:

„Az az igazság, hogy a nyelvek, az észak-dunai román és az aromán nyelvjárások nagyon eltérően fejlődtek a Duna két oldalán és egy észak-dunai román nyelvészi képzettség nélkül, de még azzal is képtelen lenne megérteni két aromán párbeszédét. Sőt azt is mondhatjuk, hogy a különbségek legalább olyan nagyok, mint a spanyol és a portugál között, melyek írott formában nagyon hasonlónak tűnhetnek, de a napi gyakorlatban már több évszázada különböző nyelvek.”

Ráadásul, ha valaki megkérdezi (és sokan megkérdezték) a moldovaiakat, vlachokat, arománokat, isztrorománokat (amíg még léteznek), meglenitákat, hogy ugyan mondják már el, ők minek vallják magukat és milyen nyelvet beszélnek, nos, nem kiáltanának fel egy emberként, hogy: román! Mert az elmélettel szemben így működik a valóság. Kicsit másképp.

Most már csak azon morfondírozunk, mikor ír levelet a Magyar Tudományos Akadémia a román kollégáknak, hogy hahó, járjanak már el abban az ügyben, hogy ne vegyék egy kalap alá a mioritikus hazába szakadt magyarokat a románokkal minden fórumon, ahol csak lehetséges. Mert ők (mi) tényleg nem azok.