Az egykori liberális miniszterelnök a magyar kormányfő adriai nyaralását próbálta kipellengérezni.
Nehéz az olyan politikus élete, aki nemrég még egy kormánypárt elnöke és Románia miniszterelnöke volt, ma viszont már csak egy olyan zsebpárt első embere, amelynek az emberek 90 százaléka számára elsőre még a neve sem ugrik be.
Ezt bizonyítja Ludovic Orban esete is, aki a Nemzeti Liberális Pártból való kényszerű távozása után a Jobboldali Erő nevű pártocska élén próbálja a választókat ostromolni.
És ha már korábban is jól bevált, ismét csak valamilyen magyar témával próbál a sovinizmusra mindig fogékony rétegek körében bevágódni.
Ezúttal Orbán Viktor magyar miniszterelnökbe kötött bele, hiszen ez most forró téma Romániában az egyesek által rasszistának bélyegzett tusványosi beszéd óta.
Közösségi oldalán Orban – aki miniszterelnökként még azzal dicsekedett, hogy Brüsszelben őt nevezik a „jó Orbannak”, a magyar kormányfőt pedig a rossznak –
Az apropót az adta, hogy a magyar kormányfő csónakja néhány napja meghibásodott – ami a román sajtó és Orban tálalásában már odáig fajult, hogy majdnem elsüllyedt.
hangzik a velősnek szánt bejegyzés.
Amiben Orbannak elvileg igaza van – csak éppen röpke két évet tévedett.
Orbán Viktor ugyanis valóban mondta júliusban, hogy Több Balaton, kevesebb Adria –
Amikor még javában tombolt a koronavírus-járvány, viszont oltás nem volt, így a magyar kormányfő arra buzdított mindenkit, hogy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében inkább otthon nyaraljon.
Vagyis a „jó” Orban – aki félig magyar származású, ezért intenzív magyarellenességgel próbálja „rossz” pedigréjét tisztára mosni a román közvélemény előtt – úgy próbálta kipellengérezni a magyar miniszterelnököt, hogy végül magából csinált hülyét.
Ez így nagyjából össze is foglalja, hogy miért jutott oda, ahol most tart.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.