Kezdődik az országos oltáskampány második szakasza, melynek keretében – ha minden a terv szerint halad – közel hatmillióan kaphatják meg a vakcinát, s képzeljék el, az akció vezénylői arra is rájöttek végre, hogy ezúttal nem kellene elpazarolni egyetlen dózist sem.
Ezt épp Raed Arafat belügyi államtitkártól tudjuk, aki pénteken azt nyilatkozta, amennyiben a napi program végén lesz rá lehetőség, a kampány szabályzatától eltekintve bárkit beoltanak, aki önként jelentkezik. Szóval érdemes majd figyelni az erre vonatkozó felhívásokat.
Olvasson még:
- Varga László Edgár: Mit akar Vlad Țepeș az én tejemmel, avagy mire költik a politikusok egy élet munkájának bérét?
- Nem bírta tovább cérnával az AUR: habzó szájjal szidják az RMDSZ-t…
- „A mai gyerekeknek több figyelemre van szükségük, de tudatosabbak is” – Szabó Csilla, aki küldetésének érzi a tudomány népszerűsítését
Arafat bejelentésén amúgy csak amiatt lepődtünk meg, mert pár héttel ezelőtt majdnem kirúgták a Găești-i (Dâmbovița megye) városi kórház igazgatóját, aki nagyon helyesen bejelentette, bárkit beoltanak, ha a jogosultak közül nem mindenki jelentkezik a megadott időben, az oltásokért felelős illetékes pedig ott marad a kezében egy félig elhasznált fiolával.
Ebből végül semmi nem lett, ehelyett leüvöltötték a fejét a központból, hogy tartsa be a kampányszabályzatot. Aztán miután pár száz dózis a kukában landolt, az illetékesek is átgondolták a dolgot.