Nem volt rasszista inzultus a botrányos román-svéd meccsen az UEFA szerint (FRISSÍTVE)

Románia megúszta büntetés nélkül, de egy korábbi döntés már elmarasztalta a Román Labdarúgó-szövetséget a meccsen történtek miatt.

Hirdetés

Az UEFA Fegyelmi Bizottsága úgy döntött, hogy nem bünteti meg Romániát a svéd-román meccsen történt, feltételezett rasszista megnyilvánulások miatt, így a Román Labdarúgó-szövetségnek „mindössze” 40 500 eurót kell kifizetnie a szurkolók minősíthetetlen viselkedéséért.

A november 15-i meccs után bejárta a sajtót a hír: rasszista inzultusok érték a svédek támadóját, Alexander Isakot Bukarestben. A mérkőzés közben a drukkerek rasszista bekiabálásokkal üdvözölték a húszéves Alexander Isakot, akárhányszor labdához ért, kifütyülték. A játékvezető egy adott ponton le is állította a mérkőzést, és később hangosbemondón is figyelmeztették a drukkereket, akik persze nem hagyták abba a huhogást.

Bár egyértelműnek tűnt a rasszista indíttatás, és biztosra volt vehető, hogy a román válogatott nézők nélkül fogja lejátszani a következő hazai mérkőzését, az UEFA szerint nem rasszizmus indíttatás állt Alexander Isak kifütyülése mögött. A fegyelmi bizottság azt viszont nem hagyta büntetlenül, hogy a román szurkolók tiltott zászlókat használtak, tiltott rigmusokat énekeltek, tűzijátékot használtak és tárgyakat dobáltak a pályára. Ezért 40 500 eurós büntetés járt a román szövetségnek.

A mérkőzés 2–0-s svéd győzelemmel végződött, amivel a vendégek kijutottak a 2020-as Európa-bajnokságra.

Hirdetés

A Svéd Futballszövetség főtitkára, Hakan Sjöstrand meglepődve vette tudomásul az Európai Labdarúgó-szövetség döntését, melyet furcsának és tisztességtelennek nevezett. Mint mondta, az UEFA számára közvetítették a két érintett játékos, Alexander Isak és Robert Quaison vallomását az őket ért inzultusokról, és a svéd szövetség is ismertette az álláspontját. A román ultrák bekiabálásait kamerák is rögzítették.

A Román Labdarúgó-szövetség azzal védekezett, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatón a svéd szövetségi kapitány azt nyilatkozta, nem hallotta a rasszista megnyilvánulásokat, ugyanakkor az is fontos érv volt, hogy a focizás történetében egyetlen alkalommal sem büntettek még rasszizmusért.

Hirdetés