Talán kissé meglepő, de nem maradt visszhang nélkül Emilia Şercan oknyomozó újságíró bejelentése, miszerint mióta megszellőztette, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök plagizálhatta a nemzetvédelmi egyetemen megvédett doktori disszertációja egy részét, azóta állami hatóságok képviselői fenyegették meg, illetve megpróbálták lejáratni.
A kormány Dan Cărbunaru kormányszóvivőn keresztül reagált, aki ismét demonstrációt tartott arról,
Olvasson még:
hogyan kell hangzatos, de semmitmondó közleménnyel letudni az ügyet.
Eszerint a kormány természetesen teljes mértékben kiáll a sajtószabadság mellett, Románia demokratikus ország, ahol szent a téjékozódás és a szólás szabadsága, Ciucă miniszterelnök ezért felkéri az illetékes hatóságokat, hogy vizsgáljanak ki minden, az újságírók megfélemlítését célzó próbálkozást, a vétkeseket pedig vonják felelősségre.
Emilia Şercan hétfőn arra panaszkodott, hogy egyes állami tisztviselők cinkosan közreműködnek a fenyegetésében, zaklatásában, megfélemlítésében és lejáratásában, miután február 18-ikán azzal vádolta meg Nicolae Ciucă miniszterelnököt, hogy a doktori dolgozata mintegy negyedét másolta, mégpedig a forrás feltüntetése nélkül.
Azóta Șercan állítása szerint három fenyegető üzenetet is kapott
ismeretlen személyektől, az egyiket a Facebookon keresztül, ehhez ráadásul több 20 évvel ezelőtti személyes fényképét is csatolták, amelyet az egyik elektronikus eszközéről lophattak le. Az újságírónő készített egy képernyőmentést az üzenetről, ezt WhatsAppon keresztül elküldte a rendőrségnek, és feljelentést is tett, ám egy nappal később a rendőrségnek bizonyítékként elküldött fotót egy moldovai weboldalon látta viszont.
Șercan belső vizsgálatot kért az ügyben, de azt tapasztalta, hogy a rendőrség megpróbálja eltussolni a bizonyíték kiszivárogtatásának ügyét.
Válaszában a rendőrség közölte, a magánélet megsértése miatti feljelentések ügyét, amelyekben informatikai rendszerbe való illetéktelen behatolásra is kiterjesztették a nyomozást, a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, a rendőrség pedig jelenleg egy fenyegetési ügyben nyomoz.
És most ráadásul még a miniszterelnök is felkérte a hatóságokat a zaklatások kivizsgálására.
Rossz lehet most oknyomozó újságírót megfélemlíteni próbáló állami alkalmazottnak lenni.