Neluék felszereltek pár légkondit a bukaresti Északi Pályaudvaron… De hogyan?!

Ahogy ők szerelnek, nem szerel úgy senki más…

Hirdetés

A káeurópai melósok élete nem csak játék és mese. Néha ugyanis dolgozniuk is kell, és ez megannyi logisztikai, meg egyéb problémát vet fel. Mert ahogy a régi bölcsesség is mondja: a munkával csak a dolog van.

Ilyen kihívásokkal voltak kénytelenek szembenézni Neluék is, amikor felkérték őket egy melóra.

Konkrétan légkondicionáló berendezéseket kellett volna felszerelni a bukaresti Északi Pályaudvar jegypénztárában. Egy ilyen légkondicionáló berendezés jellemzően két részből áll: egy beltéri egységből, illetve egy kültéri egységből. A beltéri egységet alapvetően belül, a kültérit pedig alapvetően az épületen kívül szokás felszerelni a nagyobb hatásfok kedvéért.

Alapvetően – mert hát Neluék nem nagyon foglalkoztak a formaságokkal, és felcuppantották a készülék mind a két részét belülre, szépen egymás mellé, hogy ne unatkozzanak.

Hirdetés

Az utasok persze lekarmolták az arcukat, amikor meglátták a rosszul felszerelt légkondikat, a pályaudvar vezetése pedig gyorsan kiadott egy közleményt, aminek a lényege kábé az, hogy Neluéknak ingyen kell helyrehozni a hibát, azaz megtalálni a módját annak, hogy a kültéri egységek kívülre költözzenek.

De ettől még persze az „Ott rohadjon meg, jóvanazúgy” műszaki díjat egyértelműen Neluék nyerték.

Hirdetés