// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Néhány soviniszta románnak megint nem volt más dolga, mint hogy a magyarok ellen uszítson Bukarestben

// HIRDETÉS

Fantomokkal harcolnak, de ettől még kiválóan lehet kelteni a hangulatot ellenünk.

A derűs magyarellenesség jegyében telt a vasárnap délután Bukarest szívében: a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű egyesület vezetője, Mihai Tîrnoveanu felhívására több mint száz román nemzet- és országféltő vonult fel, hogy az őshonos magyar közösség nyelvi jogai ellen uszítson.

A „román nyelv védelmében” rendezett tüntetésen zömmel a Székelyföldön tevékenykedő román, civilnek mondott szervezetek vettek részt.

A tüntetők a nemrég az alkotmánybíróság által jóváhagyott közigazgatási kódex ellen tüntettek, amely a tüntetés főszervezőjének kényszerképzete szerint annyi nyelvi jogot biztosít a magyaroknak, hogy a magyar egyenesen második hivatali nyelvvé válik a román mellett. Ebből ugyan sajnos egyetlen szó sem igaz, de kiváló alkalmat biztosított arra, hogy hőbörögjön egy kicsit a magyarok ellen.

Míg tavaly júliusban a kormány székháza előtt demonstráltak a résztvevők az akkor sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási kódex ellen, most az elnöki hivatal közelében gyülekeztek.

A Nemzet Útja nevű egyesület felhívására, amelyet a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és más egyesületek is terjesztettek közösségi oldalaikon, több mint száz tüntető érkezett személyautókkal és kisbuszokkal Bukarestbe, hogy román nemzeti lobogókat lengetve az elnöki hivatal hátsó bejáratával szemben lévő, az utász hősök emlékműve elé vonuljanak, amelyet román nemzeti színű óriáslobogóval kerítettek el és körülálltak.

A tüntetők – akik közül többen román népviseletbe öltöztek – A nemzetállamot a románok vérével írták az alkotmányba és A román nyelv Románia egyedüli hivatalos nyelve feliratú táblákat emeltek a magasba.

A résztvevőkhöz hangosbeszélőn intézett szónoklatában a megmozdulást kezdeményező Mihai Tîrnoveanu azzal próbálta gerjeszteni a magyargyűlöletet, hogy szerinte az új közigazgatási kódex – azáltal, hogy a nyelvi jogok érvényesítését a központi közigazgatás helyi szerveitől is megköveteli – valójában a helyiről központi szintre emeli a kisebbségi anyanyelv használati jogokat, ami értelmezése szerint országszerte második hivatalos nyelvvé teszi a magyart.

És ha már ott volt, az RMDSZ kezdeményezésére módosított oktatási törvény ellen is tiltakozott, amely szerinte tannyelvtől függetlenül most már minden romániai egyetemet arra kötelez, hogy tegye lehetővé a magyar nyelvű felvételit és záróvizsgát.

A tüntetők petícióban követelték az államfőtől, hogy ne hirdesse ki a kifogásolt jogszabályokat, és vezetőjük bíztatására percekig A román nyelv az egyedüli úr jelmondatot skandálták.

„Úgy véljük, hogy ezek a törvények megnyitják az utat az RMDSZ számára Románia nemzetállami meghatározásának eltörlése felé, a közigazgatási kódex pedig tágra nyitja a kaput az etnikai alapú területi autonómia előtt, amely súlyosan veszélyezteti Románia területi épségét– uszított Mihai Tîrnoveanu a tüntetést meghirdető felhívásában.

Az alkotmánybíróság február közepén alkotmányosnak találta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel tavaly nyáron hatályba léptette az új közigazgatási kódexet az akkori szociáldemokrata kormány.

A magyargyűlölő szervezet ekeredetileg múlt vasárnapra hirdette meg a tüntetést, de a térfoglalást a főváros alpolgármestere akkor nem hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy a demonstráció zavarná az elnöki hivatal működését.

A szóban forgó közigazgatási kódex egyébként távolról sem jó nekünk: az RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest.

A kódex tavaly nyáron hatályba nem kerültek bele azok az RMDSZ által kért pontosítások, amelyek szerint a kisebbségi anyanyelvhasználati jog kiterjed az utcák, terek és parkok elnevezéseinek többnyelvű feliratozására, illetve a közüzemekkel és a kormányzati szervek helyi képviseleteivel történő kommunikációra.

Amúgy a vasárnapi magyarellenes hőbörgés szervezője régi motoros a szakmában, ő volt az egyik szervezője az úzvölgyi temetőt védő magyarok elleni támadással és a temető erőszakos elfoglalásával, illetve meggyalázásával végződött román akciónak, tavaly július 7-én pedig ugyancsak ők szerveztek tüntetést Bukarestben a magyar nyelvi jogok bővítése ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS