A hiba az áramelosztó cégeknél van: nincs annyi alkalmazottjuk és felszerelésük, mint amennyire a nagy érdeklődés miatt szükség lenne.
A jelenlegi energiahelyzet közepette különösen vonzó energiatakarékos módszer lehet a nap energiájának felhasználásával fedezni otthonunk árelemlátását, nem árt azonban tudni, hogy noha a napelemek paneljeit pár óra alatt felszerelik, akár fél évet is várni kell az áramelosztó rendszerre való rácsatlakozásra.
A nagy érdeklődés nem véletlen a Környezetvédelmi Alap fotovoltaikus zöld ház programja iránt sem: ennek révén lehetőség van a beruházás 90 százalékára támogatást szerezni, az engedélyezett telepítőcégeknek csak a különbözetet kell kifizetni. A napelemek ugyanakkor nem csak a saját felhasználásra szánt árammennyiséget állítják elő, hanem képesek átadni a többletet az országos energetikai hálózatnak, ezzel gyarapítva az úgynevezett termelő-fogyasztók számát az országban.
Tavaly 12 ezer termelő-fogyasztót tartottak számon Romániában, ennyien termelnek tehát több áramot, mint amennyit fogyasztanak. A hatóságok becslése szerint év végéig elérhetjük a 30 ezret.
A programon kívül is pörög a napelemes biznisz, ez azonban nem jelenti azt, hogy aki önerőből telepíti a paneleket, gyorsabban fog rácsatlakozni az áramelosztó rendszerre. Az egyik hírcsatornán bemutatott példa szerint egy nő még februárban 30 ezer lejből szereltetett fel napelemeket a házára, azt gondolván, ezzel gyorsít a termelő-fogyasztóvá válás menetén. A 12 panel felszerelése pár órába telt, de azóta is kihasználatlanul állnak, mert fél év alatt nem jutott el hozzá senki az áramelosztó cégtől. Mindössze egy mérőórát kellene elhelyezni, hogy a rendszer regisztrálja a termelés és a fogyasztás mértékét.
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke, Nagy-Bege Zoltán szerint egyes cégeknél a felszerelés hiányzik, másoknál nincs elég alkalmazott, vagy megbízhatatlan alvállalkozóknak passzolják le a feladatot. Több mint kétszáz panasz érkezett hozzájuk, az ANRE annyit tehet, hogy megbünteti a bepanaszolt céget.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.