Naná, hogy nem maradt büntetlenül a rendőrséget húsz nap után otthagyó srác

Fájdalmasan zsebbe vágó módon torolnák meg rajta, hogy kiteregette a szennyest.

Hirdetés

Emlékeznek még arra a fiatal rendőrre, aki azzal vált egy ország előtt ismertté, hogy miután Spanyolországból hazatérve elvégezte a rendőrakadémiát, majd néhány hétnyi szolgálat után annyira elege lett Romániából, hogy inkább leszerelt, és úgy döntött: visszatér Spanyolországba?

Nos, a belügyi szervek is kitűnően emlékeztek rá, olyannyira, hogy már utol is érte a méltó megtorlás: fizethet, mint a rendőrtiszt.

A belügynél arra hivatkoznak, hogy a a hatályos törvények értelmében egy rendőrnek legalább hét évig a rendőrség kötelékében kell maradnia a képzést követően, ellenkező esetben kártérítés megfizetésére kötelezhető.

Borantól 9000 lejt követelnek azon a címen, hogy ennyibe került a rendőrré képzése. Mint mondta, ez egyévnyi tandíj összege, ami mellett még a 700 lejes letelepedési prémiumot is visszakérik. Elmondta: nem tartja korrektnek az eljárást, ráadásul jelenleg jövedelme sincs.

Hirdetés

Mindez azok után történik, hogy korábban arra panaszkodott: az akadémián – ahol elvileg ingyen tanult – mindenre pénzt kértek tőle és társaitól.

Még mondja valaki, hogy a román rendőrség nem működik hatékonyan.

Hirdetés