Mivel nem is szerepelnek az adatbázisban.
Amint az várható volt, a legkevésbé sem problémamentes a regisztráció a koronavírus elleni oltási kampány pénteken elrajtolt második körében.
Mint ismeretes, ebben a fordulóban a 65 év felettiek, a krónikus betegek és a stratégiai ágazatok dolgozói – az állami vezetőktől a tanárokon és a rendfenntartókon át az élelmiszer-ipari dolgozókig és a veszélyes körülmények között dolgozó újságírókig – jelentkezhetnek oltásra, ami mintegy ötmillió személyt jelent.
Az már az internetes regisztrációs felület tervezett péntek délutáni indulásakor kiderült, hogy ezt a rendszert sem sikerült rendesen megcsinálni.
Sokan ugyanis csak többszöri próbálkozás után, mások még úgy sem tudtak regisztrálni, illetve időpontot kérni.
A 65 évnél fiatalabb krónikus betegek ráadásul azzal szembesültek, hogy őket nem is ismeri fel a rendszer.
A portál ugyanis a személyi szám alapján ismeri fel, hogy jogosult az illető vagy sem a második körös oltásra, esetükben pedig azt az üzenetet adja ki a rendszer, hogy nem szerepelnek az adatbázisban, így csak a tervek szerint áprilisban induló harmadik körben jogosultak a vakcinára.
Ráadásul a háziorvosok sem jogosultak regisztrálni őket, pedig rendszerint az ő nyilvántartásukban azért szerepelnek.
Az egészségbiztosítási pénztár központi adatbázisában elsősorban azok nem szerepelnek, akik magánklinikákon kezeltetik magukat, de például számos szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedő polgár is kimaradt a nyilvántartásból.
Az illetékesek most azt ígérik, a rendszert működtető Különleges Távközlési Szolgálat (STS) hamarosan orvosolja a problémát.
Vasárnapi bejelentés szerint a továbbiakban sem a háziorvosok regisztrálhatják majd a 65 évnél fiatalabb krónikus betegeket.
Ezzel továbbra is maguknak kell próbálkozniuk, de jelentkezhetnek a szociális osztályokon is, illetve kezelőorvosuk is regisztrálhatja őket a rendszerben.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy egyelőre még igen döcögősen és lassan halad a kampány, mivel nem érkezik annyi vakcina, hogy tényleg tömegessé válhasson az oltás.
Vasárnap egyébként közzétették a statisztikákat: szombat estig zömmel 65 év fölöttiek foglaltak időpontot, ők teszik ki az érintettek 56,26 százalékát.
Őket 22,01 százalékkal követik a krónikus betegek – azok a szerencsések akik tudtak foglalni –, és 21,73 százalékkal a stratégiai ágazatokban dolgozók.
Kolozsváron akkora volt az érdeklődés, hogy már hely sincs, amíg nem érkezik újabb adagnyi vakcina, és ugyanez érvényes Bukarestre is.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.