// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Nagy fölényből kevés gól: magyar siker, román vereség a világbajnoki selejtezőkben

// HIRDETÉS

Ha nyögvenyelősen is, de sikerült kipipálni a kötelező feladatot.

San Marinóban szerezte meg első győzelmét a magyar válogatott, amelynek kezdőcsapatában hét új játékos kapott helyett a Lengyelország elleni csütörtöki találkozóhoz képest.

A mérkőzést a tizenegyesek döntötték el: Magyarország hét éve nem rúghatott büntetőt, most viszont hét perc alatt kettőt is, majd még egy harmadikat is a meccs végén.

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja berúgta a magáét, a kettőt kiharcoló Sallai Roland viszont kihagyta a magáét a 20. percben, ezért a tizenegy emberrel védekező San Marino – elsősorban a remekül védő Elia Benedettini kapusnak köszönhetően – még ötven percig reménykedhetett a bravúrban. Sallai fejesgólja viszont minden kérdést eldöntött, 76 százalékos magyar labdabirtoklás, 23 lövés és 16 szöglet után a hazaiak olcsón megúszták a háromgólos vereséggel.

A magyar válogatott következő ellenfele egy újabb miniállam, de San Marinónál mindenképpen komolyabb játékerőt képviselő Andorra lesz szerda este.

Bukarestben is a vendégcsapat uralta a meccset, és bár a németek csak egyet tudtak kihasználni a helyzeteik közül, viszonylag simán (9-2 volt a kaput találó lövések száma) legyőzték Romániát, amelyet a kapufa és Florin Niță kapus mentett meg a súlyosabb vereségtől. Románia következő ellenfele az eddig váratlanul jól teljesítő Örményország lesz Jerevánban.

Európai világbajnoki selejtezők, I csoport, 2. forduló:

San Marino–Magyarország 0-3 (Szalai 13. – 11-esből, Sallai 71., Nikolics 88. – 11-esből)

Albánia–Anglia 0-2 (Kane 38., Mount 63.)

Lengyelország–Andorra 3-0 (Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.)

Az állás: 1. Anglia 6 pont, 2. Magyarország és Lengyelország 4-4 pont, 4. Albánia 3 pont, 5. Andorra 0, 6. San Marino 0.

J csoport:

Románia–Németország 0-1 (Gnabry 16.)

Örményország–Izland 2-0 (Barszegjan 53., Bajranjan 74.)

Észak-Macedónia–Liechtenstein 5-0 (Bardi 7., Trajkovszki 51., 54., Elmasz 62., Nesztorovszki 82. – 11-esből)

Az állás: 1. Németország 6, 2. Örményország 6, 3. Észak-Macedónia 3, 4. Románia 3, 5. Izland 0, 6. Liechtenstein 0.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro