// 2025. december 5., péntek // Vilma

Na mit gondol, miért nem lehet Erdélyi Magyar Szövetség a romániai politikában?

// HIRDETÉS

Az EMSZ bejegyzésének elutasításáról szóló bírósági döntés indoklásával aztán végképp nem lehetne a logika szót illusztrálni a szótárban.

Azt már megírtuk, hogy a Bukaresti Törvényszék elutasította az EMNP és az MPP Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) néven való fúzióját, mert az új párt bejegyzési kérelme „megalapozatlan”. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt vezetői már ekkor eléggé elcsodálkoztak, hiszen a folyamat sorn elvileg minden rendben volt, most azonban kézhez kapták a bírósági indoklást is a döntéssel kapcsolatban, amitől aztán végkép elkerekedett a szemük.

Az indoklásból ugyanis az derül ki, hogy

azért nem lehetséges az EMSZ bejegyzése, mert abban szerepel a „magyar” szó.

Ami műr csak azért is tűnik kissé gáncsoskodásnak, mert

a már rég bejegyzett és működő EMNP valamint az MPP nevében is szerepel a „magyar” szó.

A két párt képviselői – akik a későbbiekben egy párt képviselői kívánnak lenni – természetesen fellebbeznek a döntés ellen, de azért ezt a kis gyöngyszemet meg akarták osztani a nyilvánossággal, mert eléggé látványosan lábon tudja lőni magát a romén jogrendszer.

Főleg ha kisebbségi ügyekről van szó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten
Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben
Székelyhon

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben

Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.

// még több főtér.ro