Szép szóval, pénzzel nem sikerült rávenni az ovosokat, hogy a bajban lévő Covid-kórházakban vállaljanak szolgálatot, ezért most Ludovic Orbanék miniszteri rendelettel köteleznék őket erre.
Alig akadt egészségügyi alkalmazott, aki önkéntesen vállalta volna, hogy segít a járvány által leginkább sújtott települések kórházaiban a fertőzöttek kezelésében, ezért Ludovic Orban kormányfő ma a két legnagyobb szakszervezettel történt egyeztetés után bejelentette, hogy ezentúl miniszteri rendelettel fogják áthelyezni őket. Nemcsak a Covid-kórházakban van óriási emberhiány, hanem a közegészségügyi igazgatóságoknál (DSP) is, így nincs más alternatíva, a kormánynak kell átszerveznie a munkát.
A DSP-nél például általános orvosokra, infektológusokra és asszisztensekre van szükség, de a Covid-kórházak külső részlegein sincs aki dolgozzon. A felhívásra alig jelentkeztek, ezért minszteri rendelet alapján fogják áthelyezni az orvosokat, magyarázta Orban.
A találkozón arról is tárgyaltak, hogy milyen bérpótlákok járjanak azoknak az egészségügyi alkalmazottaknak, akik Covid-19-es pácienseket kezelnek. A Sanitas 55-85 százalékos pótlékot kér minden olyan alkalmazottnak, aki koronavírus-fertőzött beteggel érintkezik, beleértve az orvosokat, az asszisztenseket, a mentőszolgálat tagjait és a közegészségügyi igazgatóságok munkatársait. Kérik továbbá a védőfelszerelések biztosítását és a munkaprogram csökkentését.
Ezzel még nincs vége követeléseiknek, azt is el szeretnék érni, hogy különítsenek el pénzt a 2500 lejes kockázati pótlékra vonatkozó, 2020/82-es törvény életbeültetésére, 2020-ra is biztosítsanak utazási csekket, emeljék a béreket a 2022-ben előirányzott szintre, és minden pótlékot a jelenlegi alapfizetéshez viszonyítsanak. Orban azt ígérte, hogy emelnek a fizetéseiken.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.

Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.

… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.

… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.

Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.

További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.

… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.

A kormányfő számolt a technikai recesszióval, Sorin Grindeanu szerint szégyen, hogy ide jutottunk. Idén átlépi a 100 ezret a forgalomba helyezett elektromos és hibrid autók száma Romániában.