Moldovában kapcsoltak le egy cigarettát csempésző repülőt, de addigra már lepakolta a rakományát Romániában

Nem akármilyen kalandot vállaltak be a csempészek.

Hirdetés

Tulajdonképpen sikerrel végrehajtotta küldetését az az Ukrajnából felszállt repülőgép, amellyel Moldova légterén keresztül szállítottak egy rakomány csempészcigarettát Romániába: a gépet ugyan a moldovai hatóságok lekapcsolták, de már a visszaúton, miután lepakolta a szállítmányt a címzettnek.

A moldovai határrendészet kedden tudatta, hogy a Hlinaia Mică nevű falu határában, egy mezőn rajtaütöttek egy éppen leszállt AN-24-es repülőgépen.

A moldovai illetékesek ukrán kollégáiktól kapták a fülest, hogy a csempészgép náluk fog landolni.

Ezt követően lecsaptak a gépre, amelyen hárman utaztak.

Az út alaposan meg volt szervezve, mert a leszállóhelyen egy tartálykocsit is találtak, amely a repülőnek szánt üzemanyagot szállította, de egy traktor is várakozott a helyszínen, talán azzal a céllal, hogy kivontassa a repülőgépet, ha esetleg sárba ragadna.

Hirdetés

A helyi hatóságok szerint az ügyben egy közismert moldovai csempész is érintett, akinek azonban sikerült kereket oldania.

Az esetről természetesen a romániai hatóságokat is értesítették, akik elkezdték a nyomozást a cigarettaszállítmány után.

A moldovai illetékesek szerint a repülő mintegy száz kartonnyi cigarettát csempészhetett Romániába.

Hirdetés