Miután szétcsapta magát alkoholos szájvízzel, tucatnyi luxusautót amortizált le egy román férfi Nagy-Britanniában

Most megkapta a méltó büntetését.

Hirdetés

Tizenkét hónapig merenghet az élet nagy dolgain a külvilágtól nem zavartatva az a 36 éves, Nagy-Britanniában élő román férfi, aki munkaadója egyik ügyfelén állt bosszút, amiért nem kapott fizetést.

Az eset még július végén történt: a Vasile Turcan nevű férfi alkoholos szájvízzel alapozott – hogy miért nem rendes piával, arról nem szólnak a hírek, de valószínűleg nem engedhette meg magának –, és sikerült is szépen szétcsapnia magát.

Ezt követően pénzt akart kivenni egy automatából, de konstatálta, hogy nem kapta meg a fizetését a cégtől, amelynél dolgozott.

Az illető cég többek között azzal foglalkozott, hogy autókereskedésekben kiállított gépkocsikat tisztított meg és tartott karban.

Emberünk mindazonáltal sajátos logikai bukfenccel – amit nyugodtan írhatunk a szájvíz számlájára – mégsem ezen a cégen akart bosszút állni, hanem egy autókereskedésen, amellyel együttműködött.

Nosza, be is vágta magát autójába, elhajtott a Stratford-Upon-Avonben – ez Shakespeare szülővárosa – álló autókereskedésbe, ahol 12, összesen 500 ezer font értékű Land Rover és Range Rover csillogott.

Ott aztán addig roncsderbizett előre-hátra az autók között, amíg összesen 46 ezer fontos kárt okozott bennük.

Hirdetés

Úgy gondolta ugyanis, hogy az autókereskedés emiatt majd jól szerződést bont a neki 400 fonttal tartozó munkaadójával.

Amúgy saját autója, amivel lezúzta a luxusautókat, 200 fontba került.

A férfi utólag a hatóságoknak nevetve számolt be hőstettéről – nem csoda, hogy most 12 hónap szabadságvesztésre ítélték.

Úgy látszik, a Nagy-Britanniában élő román közösség soraiban hagyománynak számít a törés-zúzás abban az esetben, ha megorrolnak a munkaadójukra: néhány éve egy román férfi markológéppel zúzott le több házat.

És közben ő is sátánian kacagott, mint később honfitársa.

Hirdetés