Mint a maffiás filmekben: meccs után, az öltözőből vitték el a maszkosok Dragnea jr. focicsapatának az edzőjét (VIDEÓval)

Újabb csodálatos fejezettel gazdagodott a román labdarúgás története.

Hirdetés

Alapjáraton nem vesztegetnénk betűket arra, hogy beszámoljunk egy második ligás focimeccsről, melyen a teleormani Turris Turnu Măgurele és az FC Snagov csapott össze, de mivel a szerdai mérkőzés úgy ért véget, mint egy bűnügyi tévésorozat – s a román labdarúgás története is gazdagodott egy újabb csodálatos fejezettel –, úgy gondoltuk, az esemény mégis megér néhány bekezdést.

A bajnoki meccsen – melyen a Turris amúgy 3–2-re nyert idegenben, miután a házigazdák a szünetig kétgólos előnyre tettek szert – amúgy az égvilágán semmi extra nem történt,

a meccs lefújása után azonban a maszkosok rárontottak az öltözőben a Turris edzőjére, kattant a bilincs is,

és a „mestert” a nézők szeme láttára el is vitték a helyszínről.

A Gazeta Sporturilor kiderítette, Marius Baciu vezetőedzőt a fogadási maffiával való együttműködés gyanúja miatt tartoztatták le, s nem kizárt, hogy

a tréner bundázásban is aktívan részt vett.

A sportportál úgy tudja, az edzőnél egy fogadócetlit is találtak, mely szerint Baciu arra tippelt, hogy az ellenfél a szünetben vezetni fog, majd a csapata nyer. Szép, ugye?

Hirdetés

Marius Baciu egyébként nem akárki a román futballban, 1996 és 2002 között a Steauában focizgatott, egy időben a csapatkapitányi karszalagot is ő hordta, mert példaképnek számított.

Az ügyet még pikánsabbá teszi, hogy a Turris Turnu Măgurele tulajdonosa nem más, mint Liviu Dragnea fia, Valentin Dragnea, akinek rakétaszerűen ível felfelé a karrierje: 30 évesen már multimilliomos, az ország 15. legnagyobb földbirtokosa, szabadidejében pedig egy második ligás focicsapatot tart fenn saját zsebből.

Hirdetés