A diszkriminációellenes tanács elnöke tágabb kontextusban értelmezte a jelenséget. Mit mond az RMDSZ?
Most, hogy már a román sajtó is azzal foglalkozik, hogy Gyergyóditróban két Srí Lanka-i vendégmunkás miatt migránsellenes hisztéria robbant ki, nem lehet szőnyeg alá seperni rendkívül érzékeny témát, ha tetszik, ha nem, beszélni kell róla. Így egyre többen szólalnak meg, a tegnap (csütörtök) este például Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke is kifejtette véleményét az ügy kapcsán a Digi 24-en, tágabb összefüggésbe helyezve a jelenséget.
Szűkebb régiónkban, de az Európai Unióban, sőt, Donald Trump révén az Amerikai Egyesült Államokban is felerősödött az a diskurzus, mely az idegen bevándorlóktól félti a helyiek kultúráját és identitását. A gyergyóditróiak félelme onnan eredeztethető, hogy magyarországi médiát fogyasztanak, és tudjuk jól, hogy Magyarországon a kormányzati kommunikáció állandó eleme ez a diskurzus – magyarázta Asztalos. Egyébként a tavalyi felmérések is igazolták, hogy a romániai lakosság 68 százaléka nagyon bizalmatlan a migránsokkal szemben, 50 százalékuk már a határnál megállítaná őket.
Mit lehet akkor tenni? Asztalos szerint le kell bontani az alaptalan félelmeket, ahogyan az erdélyi római katolikusok honlapján megjelent írás is erre buzdít, ugyanakkor egyértelművé kell tenni, hogy a gyűlöletkeltés jogi következményekkel is jár.
Az RMDSZ részéről Hegedüs Csilla szóvivő szólalt meg, aki a Maszolnak és a Mediafaxnak is elmondta: elfogadhatatlannak tartanak mindennemű gyűlöletkeltést, ami más emberek vagy embercsoportok ellen irányul csupán a bőrük színe miatt vagy azért, mert más nyelvet beszélnek. A ditrói pékek legális munkavállalók, akik után adót fizetnek, tehát sürgősen véget kellene vetni a félretájékoztatásnak és uszításnak ebben az ügyben, magyarázta Hegedüs, aki nyugalomra intett.
A pékek elleni hangulatkeltés mérséklésén már dolgoznak a helyi RMDSZ képviselői és a helyi polgármester, Puskás Elemér is. Szombaton közvitán igyekeznek tisztázni, hogy a Srí Lankából jött két férfi nem illegális bevándorló, hanem törvényes munkavállaló, akik azért érkeztek a térségbe, mert a ditrói pékség nem talált helyi munkaerőt. Puskás szerint ugyanakkor az ügy hátterében valójában a pékség tulajdonosa és néhány helyi lakos közötti régebbi konfliktus áll.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.