Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet: minden szabály marad, de a fertőzési rátát szigorúbban számolják

Ami praktikusan azt jelenti, hogy könnyebben jöhetnek a szigorítások.

Hirdetés

Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) szerdán elfogadott egy határozatot, amelyben javasolják a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítását Romániában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden marad úgy, ahogy eddig is volt (mármint az összes megszorítás a maszkviseléstől a társadalmi távolságtartásig és az éjszakai kijárási tilalomig), egyetlen újdonság került bele a csomagba.

Az újdonság a lakosságarányos fertőzési ráta kiszámolásának módját érinti. Mint tudjuk, már egy jó ideje aszerint határozzák meg településenként új az járványszabályokat, hogy az illető településen hány fertőzött jut ezer lakosra. Ebbe eddig nem számolták bele az olyan fertőzési gócokat, amelyek a szociális ellátórendszerhez tartozó intézményekben, mondjuk egy öregotthonban alakultak ki, hiszen az volt az elmélet, hogy az ilyen intézmények zártak, így ezeken belül hamar meg lehet fékezni a további terjedést, ha kiderül, hogy baj van, nem kell az egész települést még szigorúbb szabályokkal sújtani.

Mi is írtunk róla azonban, hogy ennek a gyakorlatnak hamarosan vége szakadhat, ugyanis a koronavírus új, brit törzsétől – amely ugye sokkal gyorsabban terjed – mindenki megijedt. A szakik pedig elkezdtek azon morfondírozni, hogy lehetne az új helyzethez igazítani a járványszabályokat.

A megoldást pedig abban látják, hogy a fent említett esetleges gócokat is beszámolják ezentúl a lakosságarányos fertőzési rátába, ami így nyilván magasabb lesz, ez pedig szigorúbb szabályokat hoz az illető településre.

Más szóval most, hogy végre kezdenek újranyitni a helyek, lassan fel is készülhetnek az újabb bezárásra.

Hirdetés

A többi szabály a régi.

A veszélyhelyzetet legelőször tavaly május 15-én, a szükségállapot lejárta után vezették be először, legutóbb január 13-án hosszabbították meg.

Az újabb meghosszabbítás február 12-étől lép érvénybe.

Hirdetés