A román kormány más határátkelők felé irányítaná ammenekülteket. Suceava megyében négy új átkelőt nyitnának. Mi a helyzet jelenleg Ukrajnában?
Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus harmadik napjára virradóan, és jelenleg is Kijev - ahogy Ukrajna is - több irányból támadás alatt áll, tudósítanak a hírügynökségek. Az utcákon heves harcok folynak, és hangos robbanásokat lehet hallani. Különösen hevesek az utcai harcok a város északi és nyugati részein. Az ukrán hatóságok is jelezték, hogy az orosz csapatok átlépték a város határát.
Péntek éjjel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra figyelmeztetett, hogy az országot megtámadó orosz csapatok az éjszaka folyamán megpróbálják majd lerohanni Kijevet, és úgy fogalmazott, „Ukrajna sorsa most dől el”. Mindenkit mozgósított az oroszok megállítására, és
Moszkva korábban fegyverletételre szólította fel az ukrán hadsereget, Zelenszkij a Twitteren közzétett rövid beszédében azonban kijelentette, hogy megvédik az országukat. Az éjszaka folyamán az ukrán hadsereg eredményeket ért el, támadást hárítottak vissza például egy kijevi katonai támaszpontnál és a város egyik ütőerének számító Győzelem sugárúton is.
A háborúnak már magyar és román nemzetiségű halálos áldozatai is vannak. További részletek itt.
Szombat reggel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadójára, Mihajlo Podoljakra hivatkozva közölte a sajtó, hogy Ukrajna hajlandó tárgyalni Oroszországgal a semlegességről és megfelelő biztonsági garanciákról.
A tárgyalások lehetséges helyszíneként eddig Minszk, illetve Varsó merült fel, de Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter jelezte a feleknek, hogy
A román kormány elsősorban a menekültek fogadásának megszervezésével van jelenleg elfoglalva, Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken személyesen tett látogatást a Suceava megyei Szeretvásár (Siret) településen, ahol a legtöbb menekült kel át a határon. Négy újabb átkelőt nyitnak a megyében, hogy csökkentsék a nyomást Szeretvásáron, ehhez az ukrán fél beleegyezése is szükséges.
Szombat reggelre a szeretvásári átkelőhely gyakorlatilag megbénult, olyan sok menekült – többségében nő és gyerek – kelt útra az éjszaka. A gépkocsisor szombat reggel 15 kilométeres volt. A külügyminisztérium más határátkelők felé irányította az Ukrajnából érkezőket. A helyszíneken önkéntesek biztosítanak élelmiszer-csomagokat és vizet számukra. Folyamatban van a szeretvásári stadionnál egy menekülttábor kialakítása is, ahol legfeljebb 72 órán át maradhatnak a menekültek,
Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kezdete óta körülbelül 19 ezer ukrán állampolgár érkezett Románia területére, 4500-an a szeretvásári határátkelőn keresztül. Körülbelül 11 ezren maradtak Romániában, és mindössze 40-en folyamodtak menekültstátusért.
Szatmár megyében is felélénkült a forgalom a határátkelőknél, elsősorban Peténél, ahol szintén erőfeszítésekre volt szükség a menekültek szervezett fogadására, igény szerinti továbbirányítására. Itt a megszokott hétköznapokon is nehezen megy az átjutás, ezért külön sávok kialakítására volt szükség. Halmiban, az ukrán-román határon viszont nincs különösebb torlódás.
Aki Szatmár megyébe érkezik – az eddigi tapasztalatok szerint – Magyarországon keresztül menekül a külföldön élő családtagokhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz. A katasztrófavédelem egy 200 fő befogadására alkalmas tábort alakíthat ki a közeljövőben a Szatmár megyei prefektúra közreműködésével, hogy azok is ideiglenes menedéket kapjanak, akik nem tudnak továbbállni.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.