Megáll az ész: már zöldövezetet is lehet vásárolni Kolozsvár egyik legnagyobb negyedében

És tönkre lehet vágni (azt is) egy újabb hatalmas épületszörnnyel, ahogy ez lenni szokott a kincses városban.

Hirdetés

Az, hogy Kolozsvár területén fokozatosan zsugorodnak a zöldövezetek már nemhogy nem számít hírnek, de (sajnos) körülbelül annyira nyilvánvaló, mint az, hogy a csapból víz folyik.

Azt viszont mi sem gondoltuk volna, hogy szembetalálkozunk egy olyan hirdetéssel a Facebookon, amely

egy 1800 négyzetméteres zöldövezetet kínál eladásra, de nem is akárhol:

a Györgyfalvi negyed talán legzsúfoltabb lakótelepének a közelében, az Unirii (Pata) utca és a Bizusa sétány között, írja a Ziar de Cluj.

Ez úgy történhetett meg, hogy a szóban forgó területet a tulajdonosa visszaigényelte (1964-ben kobozták el tőle), s bár a törvény szerint az önkormányzat kártérítést is fizethetett volna, sőt, egy másik területet is felajánlhatott volna ehelyett, de persze ez így alakult, s a közkedvelt zöldövezet most ismét veszélybe került.

A tulajdonos azt állítja, 2008-ban akár 2 millió eurót is kaphatott volna érte,

Hirdetés

de az üzlet végül nem jött össze, egy másik befektető pedig csupán azért nem épített rá egy hatalmas magánklinikát, mert csak négyemeletes ingatlan megépítésére kapott engedélyt.

A környéken egyébként egy négyzetméternyi terület 1300 euró körül mozog, szóval mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki szeretné tönkretenni a zöld „szigetet” mondjuk egy hatalmas épületszörnnyel, de kíváncsian várjuk azt is, mit lép majd erre az önkormányzat. A kincses városi építkezés-mizériáról itt írtunk legutóbb.

Hirdetés