Még mindig dolgoznak a tavalyi választások előtt pár nappal hivatalosan átadott erdélyi autópálya-szakaszon

A kampány ezúttal is hatékonyabban működött, mint az építési munkálatok.

Hirdetés

Ha minden jól megy, néhány héten belül akár el is készülhet egy olyan erdélyi autópálya-szakasz, amelyet a tavaly decemberi parlamenti választások előtt sebtében megnyitottak a forgalom előtt – úgy, hogy még messze állt attól, hogy teljesen kész legyen.

Az A10-es jelzésű Torda-Szászsebes autópályáról van szó, amely az északi- és a dél-erdélyi sztrádát köti össze.

Annak is A Gyulafehérvár és Szászsebes közötti, mintegy 17 kilométeres szakaszáról, amelyeken vadul dübörög a munka – különösen a két végén épülő csomópontokon.

A tavalyi átadóünnepség nagyon romániaira sikeredett: mivel a kormánynak kellett a kampánylehetőség, ráparancsoltak a kivitelezőre, amely a közlekedési infrastruktúra fejlesztését nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület szakértői szerint két hét alatt annyi munkát végzett el, mint előtte egy egész évben sem: több váltásban építették a sztrádát, még éjszaka is.

Ennek ellenére sem készült el teljesen, de attól három nappal a választás előtt felavatták – hogy aztán a járművek csak korlátozásokkal használhassák, hiszen azóta is dolgoznak rajta.

Hirdetés

A Gyulafehérvár melletti csomópont ugyanakkor lassan elkészül, akár már hetek múlva átadhatják a forgalomnak.

Emellett az utolsó simításokat végzik egy, a vasúti sínek fölött átívelő felüljárón.

A szászsebesi oldalon is gőzerővel épülnek a fel- és lehajtók, amelyek a dél-erdélyi autópályával kötik össze a sztrádát, és várhatóan itt sem kell sokáig várni már arra, hogy tényleg átadják.

Még úgy sem, hogy most nincsenek választások.

Hirdetés