// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Még ki sem nevezték a nép ügyvédjének, máris lemagyarkémezték Fábián Gyulát

// HIRDETÉS

Meg kéne lepődjünk azon, hogy az RMDSZ által javasolt ombudsman-jelöltet xenofób támadások érik? Sajnos nem.

Mint tudjuk, a kormánykoalíció elérte a célját, és Renate Weber hamarosan átadja a székét a Nép Ügyvédje hivatalának az élén – tisztségre egyetlen jelölt, az RMDSZ által javasolt Fábián Gyula pályázik, akit a liberálisok is támogatnak.

A háromszéki születésű Fábiánt szerdán meg is hallgatta a képviselőház és a szenátus jogi bizottsága, de az ülésen résztvevő AUR-os Georgel Badiu egyszerűen nem hagyhatta ki, hogy felhívja magára a figyelmet egy jó kis magyarellenes kirohanással.

A nackó politikusnak az nem tetszett, hogy Fábián Gyulának magyar állampolgársággal is rendelkezik, ez pedig

Badiu zseniális logikája szerint akár azt is jelentheti, hogy az RMDSZ jelöltje magyar kém,

így veszélyeztetheti az ország integritását. Fábián Gyula erre azzal replikázott, hogy ereiben román vér is csörgedezik: mint mondta, a családja egy része Gorj megyéből származik és a Crăciunescu nevet viselték.

Persze nem ez az első alkalom, hogy Fábián Gyulát kikezdik.

Az Adevărul napilap előásta, hogy az RMDSZ ombudsman-jelöltje 2007-ben előadást tartott a különböző autonómiaformák törvényi kereteiről, bár ebben még a Legfelső Bírói Tanács sem talált semmi kivetnivalót. A pozitív bizottsági véleményezés után a parlament várhatóan hétfőn szavaz az új ombudsman kinevezéséről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban
Krónika

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban

Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?
Főtér

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?

A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro