Még egy településen vesztegzárat hirdettek

Ezúttal Temes megyében.

Hirdetés

A bukovinai Suceava után most egy Temes megyei települést is karantén alá helyeztek a tüdőgyulladást okozó új koronavírus okozta járvány miatt.

Persze nem a bukovinai megyeszékhellyel azonos nagyságrendű helyről van szó, hanem egy faluról, nevezetesen Törökszákosról, ahol kedden estére rendelték el a vesztegzárat, miután egy ember elhunyt, heten pedig megfertőződtek.

Gabriel Koler polgármester elmondta: ahogy az karantén idején dukál, csak az orvosok, a vizet és élelmet szállító teherautók, valamint a pap léphet be a településre.

A karantén ugyanakkor csak a falura érvényes, a községhez tartozó másik hat településre nem.

A mintegy ezer lakosú településen a hét fertőzött között az önkormányzat két alkalmazottja is ott van, ezért az összes önkormányzati dolgozó házi karanténba vonult. A két fertőzött alkalmazottat Temesváron kezelik, egyikük Temesvárról ingázott a településre, a másik helyi lakos.

Hirdetés

Az egyik fertőzött férje a buziásfürdői helyi rendőrségnél dolgozik, és ő is fertőzött.

A polgármester szerint a faluba senki sem érkezett Olaszországból vagy Spanyolországból, így nehéz kideríteni, hogyan jutott be a vírus.

A járvány halálos áldozatainak száma egyébként 82-re nőtt Romániában.

Hirdetés