Már csak nyögvenyelősen halad az oltáskampány, de még mindig buknak le orvosok csalás miatt

A hivatalos nyilvántartás szerint közel nyolcezer 5 és 11 év közötti gyerek kapott már oltást.

Hirdetés

Február 10. óta ismét fokozatosan lassul az oltáskampány, bár az elmúlt hónapokban is igen messze állt a pörgéstől: az elmúlt 24 órában csak 1407 személy kapta meg az első oltását, míg 2013-an a második dózisra, 4028-an pedig az emlékeztetőre jelentkeztek.

A hivatalos nyilvántartás szerint a jogosultak 41 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, ugyanez az arány az első dózisra jelentkezők esetében is. Az adatfrissítés azt mutatja, eddig 7939 öt és tizenegy év közötti gyerek kapta meg az első oltást, öten túl vannak a másodikon is.

A hamis oltásigazolásokkal való seftelés azonban továbbra sem akar befejeződni az országban: ezúttal Krassó-Szörény megyében vettek őrizetbe két orvost és öt asszisztenst, akik a már hagyományosnak számító recept szerint gyűjtögették az eurókat azoktól, akik nem akartak oltakozni, de az igazoló okmányért szívesen fizettek.

A jelentkezőktől 100-250 eurót kértek azért, hogy a nevük bekerüljön az oltottak hivatalos adatbázisába – tehát igazolást is kaptak –, a nekik szánt dózist viszont eltüntették. Az egészségügyi alkalmazottakra most 30 napos vizsgálati fogság vár, csúszópénz elfogadásával és csalással vádolják őket.

Hirdetés