Klaus Ionopot Iohannis nagyon européer ám, amikor épp nem a magyarokat rúgja :)

Most épp visszadobta a genderlmélet hazai oktatásának betiltását szorgalmazó törvényt, nehogy elveszítse a Nagy Károly-díjat.

Hirdetés

Amint az borítékolható volt, Klaus Iohannis visszadobta az alkotmánybíróságnak a genderelmélet oktatását az összes hazai tanintézetben betiltó törvényt, szerinte ugyanis ez diszkriminációnak minősülne, és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot is megsértené.

Ugyanezt mondjuk ő (a szolgái) 5 oldalon fogalmazta meg, de a lényeg ez.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) ortodox teológiát végzett Kolozs megyei képviselője, Vasile Cristian Lungu által beterjesztett törvénytervezetet, amely mindenféle tudományos diskurzust megtiltana a nemi identitást illetően, korábban a képviselőház és a szenátus is megszavazta, ha az elnök kihirdeti, életbe is lépett volna.

Azt azonban pontosan tudni lehetett, hogy az Európai Unió egységén munkálkodóknak járó Nagy Károly-díj várományosaként Ionopot Iohannis nem hirdethet ki egy ilyen, az európai értékekkel szembemenő, emberi szabadságjogokat veszélyeztető törvényt, nehogy visszavonják tőle azt a szép nagy díjat.

Hirdetés

Az, hogy közben – ha olyanja van, meg ha a kampányérdek úgy kívánja – lazán rúg egyet a magyarokba, akik szerinte lopják Erdélyt, az nem kunszt, a jelek szerint az nem megy szembe az EU-s értékekkel. A ionopotkivánokos kirohanása után ugyan több nagy német lap is feltette a kérdést, miért is kéne odaadni ezt a díjat egy etnikai uszítónak, a Nagy Károly-díj grémiuma annyira jutott, hogy Iohannis mindössze élesen fogalmazott, de attól még megérdemli a díjat.

Ha a mostani törvényt kihirdette volna, feltehetően más lenne a helyzet.

Hirdetés