Fotó forrása: timesofindia.com

Kiderült, mégis jelen van Romániában az a vírusvariáns, mely a katasztrófa szélére sodorta Indiát

Eddig az volt a hivatalos álláspont, hogy az indiai vírus romániai fertőzöttjei nem ugyanattól a mutációtól betegedtek meg.

Hirdetés

Jó pár hét telt el azóta, hogy a Brassó megyében található Botfalusi Cukorgyártelep vendégmunkásai körében kimutatták az indiai vírustörzset, később pedig az Ilfov megyei Popeşti-Leordeniben is felütötte a fejét a koronavírus indiai változata. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) mindkét esetben azzal nyugtatta a lakosságot, hogy ez a vírusmutáció nem ugyanaz, amelyik Indiában tarol, azóta azonban kiderült, hogy

tíz fertőzött mégis az egyik veszélyesnek titulált vírustörzstől betegedett meg.

Az INSP magyarázata szerint amikor megjelent az indiai vírus Romániában, a B.1.617.2 változatot még a kevésbé agresszív vírusmutációk közé sorolták, mivel a vírus tüskefehérjéjében csak egy mutációval rendelkezett, szemben a B.1.617.1-es változattal, mely „kettős mutáns”. Az indiai katasztrofális járványhelyzetért ez utóbbi felelős.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a napokban egy jelentést tett közzé, melyben megállapította, hogy

a Romániában is jelen lévő B.1.617.2 április közepe óta domináns Indiában.

Drámai terjedését elősegítették a tömegeket megmozgató vallásos események, de a lakosság alacsony oltottsága is szerepet játszott.

Bár az INSP már május 3-án tudta, hogy ez a változat jelen van Romániában, sem az európai járványvédelmet, sem a romániai lakosságot nem tájékoztatta róla.

Hirdetés