// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Két hazai kórházban a kezdetektől alkalmazzák a gyógyszert, amit a WHO a korona elleni áttörésnek tekint

// HIRDETÉS

A dexametazon főleg a komoly légzési nehézségekkel küzdő koronafertőzötteknél hatékony.

Egy brit kutatás bebizonyította, hogy egy olcsó, és világszerte gyakran alkalmazott gyulladáscsökkentő, a dexametazon nevű szteroid nagyban csökkenti a súlyos állapotban lévő koronafertőzöttek mortalitását, a kutatási eredményt pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden „tudományos áttörésként” értékelte.

Közben kiderült, hogy a szert – amely többek között az influenza és a kanyaró vírusok elleni kezelésben is hatékony – Temesváron és Iașiban is a járvány kezdete óta sikerrel alkalmazzák a Covid-19-ben szenvedő betegeknél az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott (egyik) terápia részeként. Mint ismeretes ugyanis – mivel a koronavírusra még nincs elfogadott gyógymód –, minden ország többféle kezeléssel kísérletezik koronaügyben, így Románia is.

Carmen Dorobăț, a iași-i, illetve Virgil Musta, a temesvári járványkórház főorvosa is arról számolt be, hogy a gyógyszer kis mennyiségben nagyon is hatásos a súlyos légzési gondokkal küzdő koronás betegek esetében. Doktor Musta azt is hozzátette, hogy nem minden betegnél lehet alkalmazni a szteroidot, tapasztalata szerint figyelembe kell venni az egyedi sajátosságokat.

A temesvárt járványkórház egyébként már a járvány elején kitűnt eredményességben a hazai kórházak közül, akkor egy kétféle antivirális szert tartalmazó tablettáról beszélt doktor Musta.

A dexametazonra vonatkozó három hónapos kutatásban Nagy-Britannia 175 kórháza és mintegy 11 500 beteg vett részt. Az eredmények szerint a mesterséges lélegeztetésre szoruló betegek körében 35 százalékkal, az oxigénkezelésben részesülő, de lélegeztetőgépre nem szoruló betegeknél pedig 20 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát.

A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz közleményben tudományos áttörésnek nevezte a kísérletet, a szert pedig az első olyan gyógyszertnek, amely valóban csökkenti a koronavírus-fertőzésben szenvedők mortalitását, Boris Johnson brit miniszterelnök pedig úgy fogalmazott, a bejelentés „igazi ok az ünneplésre”.

Az amerikai orvosok ugyanakkor egyelőre szkeptikusak a bejelentéssel szemben, kiemelve, hogy a szteroidok jelentősen leronthatják a betegek immunrendszerét, így nagyon körültekintének kell lenni alkalmazásukkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.