Ismételjünk picit: október 27-én két szempontból is font dátum a járványkrízis történetében, egyrészt azért, mert a szenátus elutasította a védettségi igazolványt a munkahelyen is kötelezővé tévő törvénytervezetet, pontosan azon a napon, amikor rekordot döntött az első oltásra jelentkezők száma (111 556).
A felsőházi döntés óta viszont az oltáskampány ismét látványosan belassult, s két héttel később ott tartunk, hogy az elmúlt 24 órában alig 28 612-en kapták be az első vakcinaadagot. Érdemes egy pillantást vetni erre az ábrára:
Olvasson még:
Románia amúgy továbbra is az utolsó előtti helyen kullog az EU-ban az átoltottsági listán: jelenleg a 12 év feletti lakosság alig 34 százaléka kapta meg mindkét dózist. Hétfőtől egyébként már azok is jelentkezhetnek az úgynevezett emlékeztető oltásra, akik a Johnson&Johnson egydózisú vakcináját választották.
Szintén friss hír, hogy a képviselőház illetékes szakbizottságai
elkezdték tárgyalni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetet,
s ha minden jól megy, legkésőbb jövő héten szavazásra is bocsátják a plénumban. A jogszabályt a képviselőház döntő házként tárgyalja, s amennyiben elfogadják, az újabb korlátozások újabb lendületet adhatnak az oltáskampánynak. Eközben
a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbításáról fogadott el határozatot az országos vészhelyzeti bizottság
(CNSU), erre azonban a kormány is rá kell bólintson.
Nézzük át hétfői esetszámokat is: az elmúlt 24 órában 4255 új koronavírus-fertőzés került be a nyilvántartásba – legutóbb több mint egy hónapja volt ötezer alatt –, igaz csak 25 935 tesztet végeztek. A napi jelentés szerint 241 személy elhunyt, közülük 224-en nem voltak beoltva. A kórházban 18 849 fertőzöttet ápolnak, közülük 1870-en intenzív terápiás kezelést kapnak – mindkét szám nőtt az eggyel korábbi jelentéshez képest.