Sajátos módon buzdított egészséges életmódra az államfő.
Kétségtelen tény, hogy a természetben sportolni nem csupán kellemes, hanem egészséges tevékenység is, és csak üdvözölni lehet, ha egy politikus erre buzdít, sőt néha ő maga is elöl jár a jó példával.
Mégis, ahogy ezt Klaus Iohannis államfő tette a hétvégén, némileg talán visszásnak nevezhető.
Történt, hogy az elnök szombaton ellátogatott a Fehér megyei Alsópiánra, ahol meglehetősen komoly golfklub működik, 18 lyukas pályával és minden szükséges kiegészítővel.
A látogatás nem magánjellegű volt: a egy golfkupa díjátadóján vett részt.
Ez alkalomból pedig azt mondta:
És egyébként is, egyáltalán nem exkluzív sport, és bármely életkorban elkezdhető.
Az elnök azt is elárulta, hogy néhány hete ő maga is játszott, éppen az alsópiáni pályán.
Nos, távol álljon tőlünk a rosszindulatú proletár irigység szítása, de azért kíváncsiak voltunk, mennyire nem tekinthető exkluzív sportágnak a golf.
– de jófejek, mert ugyanazon családból egy másik tagnak már csak 2000.
Sőt ha valaki több mint 200 kilométerre lakik a pályától, akkor csak 3000 lej az éves tagsági díj, egy másik családtag számára pedig 1500.
A pályabérleti díj fejenként 200 lej, tagoknak a versenyek nevezési díja 100, nem tagoknak 200 lej.
Egy verseny szervezési díja ugyanakkor 8000 lej.
Igaz, annyiban korrekt a hely, hogy nem kényszerít a méregdrága golffelszerelés megvásárlására, hanem bérelni is lehet.
Ez 50 lej, emellé 10 lejért lehet egy 17 labdás kosarat bérelni.
Persze senki sem születik profi golfozónak, ezért leckéket is kell venni.
Egy alapszintű tanfolyam minimum 10 órából áll, egy óra díja 100 lej.
A hülyének is megéri.
Ezek után mindenki döntse el saját hatáskörben, hogy ez drága sportág vagy sem, illetve hogy Iohannis államfő mennyire áll kapcsolatban azzal a valósággal, amelyben az ország átlagpolgárai élnek.
Igaz, akár a vitorlázás tömeges gyakorlását is javasolhatta volna.
Vagy az űrturizmusét.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.