Iohannis: marad a vészhelyzet június 15. után is, de sarkig nyílhatnak a plázák!

Strandra is lehet majd járni (maszk nélkül), továbbá erőterembe (maszkban).

Hirdetés

Klaus Ionopotchivanoc Iohannis államelnök kedden találkozott a kormány tagjaival, hogy megbeszéljék, hogyan tovább június 15. után, amikor megszűnik a jelenlegi szükségállapot.

Nos, nem szűnik meg, jelentette be a találkozó után az államelnök. Ellenkezőleg: meghosszabbodik. Hogy miért? Hát azért, mert a fertőzések száma nem csökkent eléggé, és új fertőzési gócok is megjelentek. Ami még fontos: egyes kötelező közegészségügyi szabályok június 15. után is érvényben maradnak (hogy mást ne mondjunk, a zárt térben való maszkviselés), melyek törvényi keretét éppen az érvényben levő vészhelyzet biztosítja.

Na de, ha már elmondta a rossz hírt, államelnök úr felsorolta a jó híreket is. Tessék.

– június 15. után sarkig tárhatják kapuikat a plázák, ismét lehet teljes gőzzel lehet plázacicát, -kandúrt játszani. Amit nem lehet: a plázák belső tereiben található éttermeket és játszótereket látogatni, ezek zárva maradnak.

– A magánrendezvényeken (buli, esküvő, keresztelő, szülinap stb.) résztvevő emberek engedélyezett száma is nő. Például: belső térben legtöbb 20 ember bulizhat, külső térben 50.

– Kinyithatnak a magánóvodák, illetve beindulhatnak a magánintézmények iskola utáni foglalkozásai, tekintettel az akkorra beköszöntő vakációra. Az államiak nem.

Hirdetés

– megnyithatják kapuikat a fitnesztermek. Szabad a gyúrás! Maszkban!

– Kinyithatnak a strandok. Figyelem: nem a beltéri medencék!

– Ami az országba való beérkezéskor előírt kötelező otthoni karantént illeti, ezen a téren is lazítás várható, mégpedig annak függvényében, hogy az adott országban, ahonnan valaki hazajön, hogy alakul a fertőzések száma. Jelenleg a következő országokra nem érvényes a lazítás, sorolta az elnök úr: Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Belgium, Svédország, Hollandia. Sajnáljuk!

A fenti lazító intézkedések természetesen csak és kizárólag az érvényben levő higiéniai előírások mellett következhetnek be. Tudják, a kötelező távolságtartás, illetve a kötelező beltéri maszkviselés.

Beszéde végén az elnök úr a parlamenti képviselőkhöz is szólt. Mert, ugye, az itt felsoroltak csak akkor léphetnek érvénybe, ha a parlament megszavazza őket. És biza, például a PSD, az ALDE meg a Pro Románia párt már bejelentette: nem fogja megszavazni a vészhelyzet meghosszabbítását. Nekik szólt be (többek között) az államelnök, mondván, legyenek már kicsit felelősségteljesek, mert a vírust egy szavazással nem lehet eltüntetni. Csak a megfelelő intézkedések meghozatalával. A kormány eddig jó intézkedéseket hozott. (Khm.) Támogassák hát bátran!

Hirdetés