Ilyen a karma: lopni indult az erdőbe egy fejszés, halálra zúzta a dőlő fa

A természet néha kegyetlen bosszút tud állni.

Hirdetés

Favágás közben közben életét vesztette egy 39 éves férfi Dâmbovița megyében, aki hat nappal ezelőtt azért indult el otthonról, hogy lopjon egy kis tűzrevalót a Fieni melletti erdőből.

A holttestét szerdán délután találták meg, s mint kiderült a favágó végzetes taslit kapott a sorstól, a rendőrség ugyanis megállapította, hogy nem tudott egy dőlő fa elől kitérni.

Itt jut eszünkbe, hogy a román államnak mindössze két hete maradt arra, hogy bebizonyítsa az Európai Bizottságnak, komoly tervet dolgozott ki az illegális fakitermelés megfékezése érdekében. Azóta a környezetvédelmi tárca hirtelen azt is kiderítette, hol a legintenzívebb a láncfűrészes tolvajlás az országban, konkrét tervekről azonban egyelőre szó sincs.

Persze így nem is könnyű, mivel épp azt sem tudjuk, ki vezeti az országot.

Hirdetés