Így vitézkedik a volánnál egy súlyos látási problémákkal küzdő fiatalember, jogsi nélkül (VIDEÓval)

Ezt a felelőtlenséget: még azt is megkérdi az utastól, hogy jön-e szemből valami. Kész csoda, hogy nem történt baleset.

Hirdetés

Pár héttel ezelőtt hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az unió tagállamai közül a romániai közutak a legveszélyesebbek, s ha még akad olyan ember ebben az országban, aki ezt valamiért eddig még sem hitte el, akkor tekintse meg ezt a Bihar megyében készült videót.

A felvétel tanúsága szerint egy súlyos látási problémákkal küzdő fiatalember vitézkedik a volánnál, természetesen jogosítvány nélkül. A mellette ülő haverját – aki amolyan másodpilótaként osztogatja neki az alapvető járművezetési tanácsokat – még arra is megkéri egy adott ponton, hogy jelezze, ha jön szemből valami. A felháborító esetet már a megyei közlekedési rendőrség is vizsgálja.

Hirdetés