Így légy az élet királya: hajts be egy lezárt, behavazott útszakaszra, majd a volánnál ülve asszisztáld végig, ahogy a tűzoltók kiásnak

Kultúrember, szint: végtelen.

Hirdetés

A saját kárán tapasztalhatta meg egy bukaresti férfi, hogy az útügyi hatóságok nem szeszélyes ötletek által vezéreltetve szokták télvíz idején hosszú hónapokra lezárni a magashegyi útszakaszokat.

A büszke BMW-tulajdonos a tiltótábla ellenére is ráhajtott vasárnap a Transzbucsecs útra, súlyosbító körülményként pedig magával vitte 4, illetve 11 éves gyerekét is.

Természetesen az autó azonnal beleragadt a magas hóba,

Az autósnak meglepő módon annyi esze volt, hogy szorult helyzetében felhívja a 112-es sürgősségi számot, így aztán hamarosan kiérkeztek a tűzoltók, a hegyimentők, a hegyi csendőrök és a mentők is.

A katasztrófavédelmisek közel három órán keresztül lapátolták a havat, míg sikerült az autót kiszabadítani – erőfeszítéseiket a sofőr a felvételek tanúsága szerint nagy érdeklődéssel, a volánnál ülve nézte végig.

Hirdetés

Ami persze annyiban érthető, hogy a hegyekben télen hideg van, az autóban meg meleg.

Bár alapvetően még jó, hogy nem adtak ásót a kezébe.

Még kárt tett volna valakiben.

Hirdetés