// 2026. február 3., kedd // Balázs

Hűha: Bukarest központjában kellett kényszerleszállást végrehajtania egy amerikai katonai helikopternek (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Néhány villanyoszlop bánta az incidenst.

Bár az országban nem uralkodik háború, Bukarestben csütörtökön A Sólyom végveszélyben – eredeti címén Black Hawk Down – című amerikai háborús filmből ismerős jelenetnek lehettek szemtanúi a járókelők: egy amerikai Black Hawk katonai helikopter a főváros egyik sugárútján volt kénytelen kényszerleszállást végrehajtani.

A beszámolók szerint a légi jármű több másik helikopterrel együtt éppen alakzatban repült a város fölött, ugyanis a román légierő ünnepén, július-20-án megtartandó légi bemutatóra készülve gyakorló repülést hajtottak végre.

A helikopter pilótája azonban egyszer csak azt jelentette, hogy a jármű meghibásodott, ezért le kell szállnia.

Ezt meg is tette, a Charles de Gaulle téren sikerült letennie a gépet.

A landolás nem volt zökkenőmentes: közben a helikopter kidöntött két villanyoszlopot.

Az esetről készült felvételen látható, amint az alakzatban repülő helikopter egyszer csak elkezd magasságot veszíteni, majd eltűnik a fák között.

A kényszerleszállást minden utas épségben megúszta, és az éppen arra haladó autósoknak és járókelőknek sem esett baja.

Az egyik kiütött oszlop ugyanakkor egy furgonra dőlt, az autó karosszériája behorpadt, egyik ablaka pedig betört.

Megrongálódott egy személyautó is.

Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy pontosan mi történt a helikopterrel.

Meg nem erősített információk szerint az incidens miatt lefújták a 20-ára tervezett légi bemutatót.

A szerencsésen végződött incidens kapcsán a romániai eseményeket gyakran vicces – vagy legalábbis annak szánt – Facebook-posztokban kommentáló svéd nagykövetség ismét csak nem tudta visszafogni magát.

Bejegyzésében azt a kérdést tette fel, hogy vajon kinek van elsőbbsége abban a körforgalomban, ahol a kényszerleszállás történt: a helikoptereknek vagy a személygépkocsiknak?

Azért a poszt elkövetője érezte, hogy talán kissé elvetette a sulykot, mivel már az első kommentben jelezte: nevethetünk és poénkodhatunk, de a pilótának csak gratulálni lehet, mivel ő a nap hőse.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro