A PSD szerint nem ártana újraszervezni a járványvédelemmel kapcsolatos döntési folyamatot, így az orvosnak várhatóan már nem lesz akkora szerepe, mint eddig.
Be sem iktatták még a kormányt – ma épp a miniszterjelöltek meghallgatása zajlik –, a súrlódások, utalgatások és üzengetések máris elkezdődtek az ellenségekből lett koalíciós partnerek közt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és ma estére időzített egy rendezvényt, melynek keretében bemutatta volna a kormányprogramját, csak hát nem kapott engedélyt rá a katasztrófavédelmi főigazgatóságtól (DSU), melyet, mint tudjuk, egy bizonyos Raed Arafat vezet.
A PSD-sek egy sértődött hangvételű Facebook-bejegyzésben meg is jegyezték:
(a PNL szeptemberi tisztújítójáról van szó, nyilván – szerk. megj.), de a programot nem lehet bemutatni 20 fő részvételével. Talán innen jutott eszébe a PSD leendő egészségügyi miniszterének, Alexandru Rafilának is, hogy
Rafila épp ma meg is jegyezte: Arafat és csapata nagyon jól végezte a munkáját, de nem normális az, hogy járványvédelmi kérdésekben a katasztrófavédelmi főigazgatóságnak kell dönteni, az egészségügyi minisztériumnak pedig felelnie kell a döntésekért.
Rafila azt mondta, javasolni fogja a leendő kormánynak, hogy ezt a rendszert változtassák meg, és a fontosabb döntéseket az egészségügyi tárca vegye át. Így nem kizárt, hogy így lassan két évvel a járvány kitörése után a krízis egyik kulcsfigurájának, Raed Arafatnak kevesebb köze lesz majd a lakosság egészét érintő döntésekhez.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.