Hivatalos: megvan az első, koronavírussal fertőződött román állampolgár

A beteg a japán partoknál veszteglő üdülőhajó fedélzetén tartózkodott.

Hirdetés

A külügyminisztérium csütörtökön bejelentette: a Japán partjainál karanténba helyezett Diamond Princess óceánjáró fedélzetén tartózkodó tizenhét román állampolgár egyikéről kiderült, hogy koronavírussal fertőződött.

A hírt Románia Tokiói Nagykövetsége közölte a külügyminisztériummal. A beteget egy erre a célra kialakított japán kórházban izolálták és kezelik. A nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll az illetővel, amiképpen a luxushajón rekedt további 16 román állampolgárral is, akik közül ketten turisták, 15-en a személyzet tagjai.

A legutóbbi adatok szerint csütörtökre 219-re nőtt a hajón lévő fertőzöttek száma, miután újabb 44 emberről derült ki, hogy megkapta a vírusfertőzést.

Az óceánjáró fedélzetén eredetileg 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodott, összesen 56 országból. A sétahajón elrendelt karantén elviekben február 19-ig tart, addig az utasok és a legénység tagjai nem hagyhatják el a kabinjaikat, és nem érintkezhetnek egymással. Időközben a nyolcvan év feletti utasokat önkéntes alapon evakuálták.

Victor Costache ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön a romániai lakosság megnyugtatására közölte, Románia területén jelen pillanatban nincs koronavírusos megbetegedés, a legutóbbi gyanús esetről szerda este, laboratóriumi eredmények alapján bebizonyosodott, hogy nem koronavírusos fertőzésről van szó. Felkészültek az esetleges megbetegedésekre, ugyanakkor arról döntöttek, hogy 14 napos karanténba fognak helyezni mindenkit, aki járvány sújtotta térségből érkezik az országba.

Hirdetés